Bosszú Ákosért: a kormány minden minisztériumi szerződést felmondat a Telekommal

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal.

Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.

"A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes" - közölte a szóvivő.

Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen".

Gyorsan jött bosszú

Mint korábban megírtuk, a Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal azután, hogy a népszerű énekes szerintük elfogadhatatlan szemléletet képvisel a női szerepről. A vállalat indoklásában úgy fogalmazott, számukra fontos, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot.

Bár a cég vezetésének összetétele nem éppen erre utal: Ugyan az elnöki poszton valóban nő áll, a Felügyelő Bizottság 12 tagjából 2, azaz kettő nőt találhatunk, az Ügyvezető Bizottság 8 tagjából egy tartozik a gyengédebbik nemhez, az öt fős Audit Bizottságban pedig sajnálatos módon egy nő sincs.

Az Ákossal kapcsolatos ügyről itt írtunk egy bővebb elemzést, elrugaszkodva a félreértések és indulatok felkorbácsolta vitától.