Brutális balesetet vettek videóra Debrecenben

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 12-én 19 óra 49 perckor egy Ford típusú személygépkocsi közlekedett Debrecenben a Monostorpályi úton a Málna utca felől az Alma utca irányába.

A rendőrök finoman fogalmazva azt írják,
"a sofőr haladása során feltételezhetően nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességét",
így gépjárművével ráhajtott a menetiránya szerinti baloldali útpadkára, amelyet követően kidöntött egy fát, majd nekicsapódott egy Monostorpályi úti családi ház kerítésének.
 
A balestben a személygépkocsi sofőrje, egy 43 éves férfi és 16 éves fia megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

- Megálljunk? - Á, ez csak egy koccanás!

Valami ilyesmit gondolhatott az a két hülyegyerek is, akik látták a balesetet, mert mögöttük mentek egy Volkswagen Polóval, de a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtottak.
 
A rendőrök viszont még aznap éjszaka azonosították a Volkswagent vezető 20 éves helyi fiatalembert és utasát, egy 19 éves helyi fiút, akik a helyszínelés közben visszamentek a Monostorpályi útra. Őket a járőrök előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol az elszámoltatásuk megtörtént.    
 
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 43 éves férfival szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja, míg a 20 és 19 éves helyi fiatalemberek ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.