Budapestből ne legyen Malmö!

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a Klubrádióban a svédországi muszlim bevándorlók által elkövetett nemi erőszakokat mentegetik. 

A nemi erőszak bármilyen mentegetése, vagy megideologizálása elfogadhatatlan - szögezte le a Klubrádió botrányos keddi műsorára reagálva Z. Kárpát Dániel. 
 
Amint arról szerdán írtunk, a "Megbeszéljük" című rádióműsorban Szelestey Lajos műsorvezető a svédországi muszlim bevándorlók körében gyakori - elsősorban svéd nők elleni - nemi erőszak kapcsán azt mondta:
"Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint (!!!) bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer' azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma."
Z. Kárpát emlékeztetett: Szelestey botrányos megnyilvánulása nem egyedi eset, illeszkedik abba a sorba, amikor egyesek odáig mennek a bevándorlás támogatásában, hogy államilag finanszírozott bérlakásokat követelnek nekik. Igaz, az önfeladás ilyen döbbenetes szintjére még senki sem süllyedt le, mint a Klubrádió műsorvezetője - tette hozzá, megjegyezve azt is: súlyosbítja a helyzetet, hogy nem csupán egy felelőtlen újságíróról van szó, hanem a Gyurcsány-kormány külügyi szóvivőjéről. 
 
Szavai szerint a Jobbik "elvárja", hogy Szelestey szavaitól elhatárolódjanak a baloldali és liberális pártok. Úgy véli, ebben az ügyben a Médiatanácsnak is haladéktalanul intézkednie kell, s, ha ez nem következik be, akkor a Jobbik "fogja megtenni a megfelelő jogi lépéseket". 
  
Z. Kárpát elmondta, a Jobbik komplex "védelmi stratégiát" dolgozott ki na déli határon özönlő menekült áradattal szemben. 
A Jobbik nem akarja, hogy Budapestből Malmő legyen. 
 - szögezte le a politikus. (A dél-svédországi városban a legmagasabb a bevándorlók aránya, akik 2013 májusában napokon át gyújtogattak és törtek-zúztak.)
 
Leszögezte: az illegális határsértők megfékezésének érdekében, ha kell, az EU-val is vállalni kell a küzdelmet. Ám a Jobbik "védelmi stratégiájának" számos olyan pontja is van, amelyekkel kapcsolatban nem kellene Brüsszellel sem konfrontálódni - mutatott rá. Példaként említette az önálló határőrség visszaállítását, hiszen a schengeni határok hatékony védelme "egyenesen uniós elvárás." 
 
A Jobbik szerint a miniszterelnök debreceni bejelentésével ellentétben a menekültszállókat nem megszüntetni kell (erre egyébként az uniós szabályok miatt amúgy sincs reális lehetőség) , hanem zárttá tenni, és lakott területeken kívülre vinni. 
 
Z. Kárpát szerint sürgősen megoldást kell keresni arra, hogy, azok, akik Magyarországról továbbmentek, de Németországból, vagy Ausztriából visszaküldik őket, ne maradjanak itt, ne nekünk kelljen eltartani őket, és ne próbálják meg itt letelepíteni őket. Hozzátette: a hazai demográfiai válság megoldása nem lehet a betelepítés. Ehelyett a magyar társadalom reprodukciós képességét kell helyreállítani, és olyan környezetet kell teremteni, amely itthon maradásra ösztönöz, és nem elvándorlásra kényszerít. 
 
A politikus egy kutatásra hivatkozva elmondta: a magyar nők szeretnék az egyik legtöbb gyermeket világra hozni Európában. Hatalmas szakadék van azonban a kívánt és a valóban megszült babák között, mert a jelenlegi körülmények között a fiatal párok egyszerűen nem mernek annyi gyermeket vállalni, mint, amennyire vágynak. 
Magyarországnak ez a valódi rejtett erőforrása
 - mutatott rá Z. Kárpát Dániel.