Cigányok rongálták meg a gyöngyösi zsidó temetőt?

Az Alfahír úgy tudja, tizenéves cigány fiatalok rongálták meg a gyöngyösi zsidó temetőt 

Március 22-ére, vasárnapra  virradó éjszaka a gyöngyösi zsidó temetőben ismeretlen tettesek vandál pusztítást végeztek. Megrongálták a sírokat, meggyalázták, szétszórták az elhunytak földi maradványait, valamint a kerítésben is nagy károkat okoztak.
 
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán adta hírül, hogy az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy 15, egy 16, és egy 17 éves fiút. A rendőrök szerint ők követték el a vandál cselekményt. 
 
A Miniszterelnökség természetesen azonnal tisztában volt a rongálás indítékával, ami mi más lehetne, mint az antiszemitizmus. 
A kormány minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a nemzeti, etnikai, vallási és más közösségek elleni gyűlöletkeltéssel és gyűlöletcselekményekkel szemben.
 - hangzott Lázárék dörgedelme. 
 
Az Alfahír azonban több helyi forrásból is úgy értesült: a  tinédzser elkövetők Gyöngyös, szinte kizárólag cigányok lakta Duránda városrészében laknak. Tehát, ha nem Adolf Hitler és Henry Ford munkásságának fiatal roma rajongóiról van szó, akkor meglehetősen valószínűtlen, hogy barbár tettük indítéka a zsidógyűlölet volt.
 
Megkerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol a tegnapi közleményen túlmenően semmilyen más információt nem kaptunk sem az elkövetők származásáról, sem a lakhelyéről, sem tettük indítékáról. 
 
Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke azt mondta: köszönet illeti a rendőröket az eset gyors felderítéséért. Hozzátette: beigazolódni látszik a gyanúja, hogy nem antiszemita indíttatású tettről van szó, hanem az elkövetők haszonszerzés reményében dúlták fel a sírokat.