Micsoda "siker": 200 millió eurót buktunk, mert a kormány bele akar szólni a civilek ügyeibe

Micsoda "siker": 200 millió eurót buktunk, mert a kormány bele akar szólni a civilek ügyeibe

A Népszava értesülései szerint a magyar kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014-2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liechtenstein és Norvégia kormányával a hármak által finanszírozott projektek megvalósítására, ezért Magyarország eddig több mint 214 millió euróval lett szegényebb. 

A 15 ország közül Magyarország az egyetlen, amely 2014 óta nem jutott támogatáshoz. Összehasonlításképpen: a 2009-2014 közötti időszakban 153 millió euró támogatást használt fel ugyanezekből a forrásokból. 

Mint ismert, 2014-ben robbant ki konfliktus a magyar kormány és a Norvég Alap, illetve az EGT Alap országai között a civil szervezeteket segítő programok magyarországi kezeléséről.

Az alapok magyarországi kifizetéseit felfüggesztették és a vitát azóta sem sikerült rendezni.

Orbán Viktor kormánya beleszólást akart abba, hogy mely szervezetek kezelhetik a civileknek járó pénzt, míg a támogatók természetesen ebbe nem mentek bele.

Az EGT/Norvég Alapok egyik kiemelt finanszírozási területe az alapvető jogok és a jogállam tiszteletben tartásának elősegítése, valamint a civil szféra erősítése.

A három EGT ország az EU-val kötött megállapodás alapján azokat az uniós tagállamokat támogatja, amelyekben az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem nem éri az EU 90 százalékát.