A csepregi ovisok egy népszokás miatt térdeltek a földön, de ennél sokkal nagyobb gondok is vannak a városban

Időutazás Hrabal világába. 

A Nyugat.hu közölte azt a fényképet, amely a felújított Alkotmány utca átadásán készült, és a hideg időben, a betonon térdeplő ovisok láthatók rajta.A cikk órák alatt körbejárta a fél országot, felháborodott kommentek ezrei küldték melegebb éghajlatra a gyerekeket a flaszteron fagyoskodásra kényszerítő felnőtteket. A fideszes városvezetést Lázár János kancelláriaminiszter se vette védelmébe, aki a mai Kormányinfón kérdésre válaszolva leszögezte: 

helyteleníti a képeken látható eljárást. 

A Nyugat.hu ugyan megemlíti, hogy az első pillantásra tényleg megdöbbentő jelenetre "a Luca napi műsor keretén belül" került sor, ám az csak a Csepregi Óvoda és Bölcsöde mai közleményéből derül ki, hogy a gyerekek egy tradicionális helyi esztendővégi áldás kérő népszokást mutattak be. 

"Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot."

 - olvasható az intézmény honlapján. 

E népszokás kapcsán az intézmény fiú gyermekei minden évben járják a település intézményeit, üzleteket, lakókat, utcákat, életben tartva ezt a szép hagyományt. Az idézett verssel kívánnak bőséget, egészséget, gazdagságot az elkövetkezendő évre. Szintén több éves hagyományra nyúlik vissza, hogy Lucázás idején a csepregi óvodások adnak műsort a városi Adventi gyertyagyújtáson, mely idén egy napra esett az utca átadóval is.

Ennek fényében tehát eléggé műbalhé-íze van az "óvodásokat térdepeltető fideszesek" történetének. 

Csakhogy az átadási ünnepség itt még nem ért véget, Vlasich Krisztián kormánypárti polgármester a gyerekekkel pózolva vágta át a nemzeti színű szalagot. Erről viszont úgy tudjuk,

nem egyeztetett előzetesen az óvoda pedagógusaival. 

Varga Dániel jobbikos önkormányzati képviselő és Rába Kálmán, a párti helyi országgyűlési képviselőjelöltje is azt tartja igazán aggályosnak, hogy "a kormánypárti városvezetés politikai biodíszletként" használta az ovisokat. 

"Csepregen a Fidesz által támogatott városvezetés a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő polgárokat, szépkorúakat és gyermekeket használta fel politikai karrierjének építése érdekében."

 - mutat rá csütörtöki közleményében a két politikus. Szerintük ez "a vidéken egyre inkább elharapódzó hűbéri rendszer" jele, amelyet a Jobbik "a teljesítmény-és tudásalapú, valamint az áldozatos és lelkiismeretes munkát végző embereket elismerő önkormányzatok rendszerével" váltana fel.

Nos, az a helyzet, hogy az elmúlt évek csepregi hírei között böngészve tényleg olyan világ rajzolódik ki előttünk, amelyet

csak a káeurópai valóság ábrázolásának olyan mesterei tudnának igazán megénekelni, mint Jirí Menzel, vagy Bohumil Hrabal - de ők is csak az ötödik korsó után. 

Az például mekkora nyitójelenete lehetett volna egy abszurd vígjátéknak, amikor 2015 áprilisában a város temetőjében felújították a ravatalozót, szép, új tetőt kapott az épület. E rendkívüli jelentőségű eseménynek az alkalmából nemcsak a Vas Megyei Temetkezési Kft. vezetője, Kiskós Ferenc, illetve a polgármester, Vlasich Krisztián volt jelen, de meghívták a térség országgyűlési képviselőjét, Ágh Pétert is. Ők hárman nem szúrták ki a helyiek szemét azzal, hogy csak úgy átvágták a nemzeti színű szalagot - beszédet is mondtak.
 
Igen, egy ravatalozó új tetejének átadásán. Igen, mind a hárman. 

Ön szerint van keresnivalója a temetőben a politikának?

Egyre jobban sajnálom, hogy Jirí Menzel és Bohumil Hrabal nem 30 évvel később és nem Magyarországra születtek. Mert abból, ami ebben itt folyik, egy egész életművet megalkothattak volna. Ami tegnap Csepregen történt, az egyenesen könyörög a két mester tolla és kamerája után.

A kormánypárti honatya évek óta szinte semmilyen helyi átadó, vagy avatóünnepségről nem hiányozhat, a helyiek szerint a csípős vasi humor már el is nevezte "Ollókezű Péternek". Pályának eddig csúcsa az volt, amikor idén októberben az '56-os szabadságharc emlékére avatott emléktáblára is felkerült a neve. A "büszkeségpont" a felirat tanúsága szerint 

"Ágh Péter, Csepreg város országgyűlési képviselőjének közbenjárására"

jött létre. 

A település kormánypárti potentátjai beszédeikben is képesek megidézni a hetvenes-nyolcvanas évek legszebb állampárti szónoklatainak szövegvilágát. A vasárnapi utcaavatón a megyei önkormányzat részéről felszólalt Dr. Kondora Bálint is, aki felhívta rá a figyelmet, hogy a 2010-ben felálló kormány is az Alaptörvény megalkotásával kezdte munkáját, 

és a 2016-os időközi választás után hivatalba lépett új csepregi városvezetésének is egyik első dolga volt az Alkotmány utca rendbetétele. 

Ilyen szárnyaló képzettársítást utoljára az Egészséges erotika című klasszikusban az üzemvezető elvtárs augusztus 20-i ünnepi beszédében hallhattunk.

A jobbikos Varga Dániel azonban képtelen volt osztozni a dolgozó nép és bölcs vezetői felhőtlen örömében, így azzal az epés megjegyzéssel emlékezett meg a szónoklatról, hogy 

"az Alaptörvény 2011-es elfogadásakor a Kormány azt állította, hogy az gránit szilárdságú, ennek ellenére azóta már számos alkalommal módosították azt. Csak remélni tudom, hogy az újonnan átadott Alkotmány utca ennél szilárdabbra sikerült és hosszú ideig nem kell hozzányúlni."

Az igazi retorikai csúcsteljesítményt azonban vitán felül Hende Csaba nyújtotta, aki 2016 szeptemberében az időközi választási kampányban a fél köpenyét a metsző hidegben egy koldusnak adó Szent Mártonhoz hasonlította Vlasich Krisztiánt. A kormánypárti képviselő a következő kikezdhetetlen teológiai érveléssel mutatott rá fideszes polgármester szentéletű önzetlenségére: 

Márton tehát nem a kincstári vagyonból adott, hanem a sajátjából. Ahogy Vlasich Krisztiánék is a sajátjukból adták erre a rendezvényre a hozzávalókat, a palacsintát, a szörpöt, a sört.