Eddig bírta Csollány szervezete, elhunyt a Gyűrűk Ura

Eddig bírta Csollány szervezete, elhunyt a Gyűrűk Ura

Azok után, hogy Csollány Szilveszter december elején a koronavírus szövődményeként nagyon súlyosan megbetegedett, kórházba került és gépi lélegeztetésre is szüksége lett, hétfőn elhunyt Sydney olimpiai bajnok gyűrűtornásza. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján azt írják, a Szilasnak becézett bajnok „nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt”.

Tudtuk, hogy súlyos beteg, hetek óta kórházban volt. Nem csak hozzátartozói és az olimpiai család, hanem egy egész ország szurkolt Sydney bajnokáért. Tudtuk, hogy az olimpiánál is nagyobb csatáját vívja, de bíztunk benne. Erős szervezetében, küzdeni akarásában, felépülésében. A csatát azonban most elvesztette. Szilas január 24-én örökre elment…

– írják a közleményben.

Az olimpikonról kórházba kerülése után jelentek meg olyan hírek, mely szerint oltásellenes volt, edzői munkája miatt azonban fel kellett vennie az oltást. A Promotions december végi cikke megjegyzi „az olimpikon nem sokkal a kórházba kerülése előtt vette fel az oltását, így gyakorlatilag ki sem tudott alakulni a megfelelő védelem a szervezetében”.

Csollány Szilveszter 52 éves volt. Az elhunytat a MOB saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében!

Emlékezzünk rá aranyérmet jelentő gyakorlatával!