Titkosszolgálati módszerekkel végzett megfigyelések, gusztustalan hazugságok, lejártás mindenáron! Ez a Fidesz. Évek óta van Jakab Péter a célkeresztjükben, egyre durvább eszközökkel próbálkoznak
- fogalmazott Demeter Márta országgyűlési képviselő azt követően, hogy a Fidesz egyik bulvárlapja, a Bors titkosszolgálati megfigyelésekre hajazó módon követte Jakab Pétert, majd miután együtt látták egy kolléganőjével, rögtön azt írták róla, hogy a hölgy – aki a pártelnök kabinetfőnöke – csakis a szeretője lehet, hiszen együtt mentek be egy kapun.
Meg kell állítani a Fidesz ámokfutását! Dolgozunk tovább, ha lehet, még keményebben. Az új nemzeti egységkormány pedig véget fog vetni az emberek vegzálásának!
- írta Demeter Márta, aki saját maga is megtapasztalhatta korábban, hogy milyen az, amikor a Fidesz törvénytelen eszközök felhasználásától sem riad vissza egy másik politikus lejáratása érdekében, és ehhez az illető családját használja fel.
Jakab Péter természetesen ebben az esetben is feljelentést tesz, mint ahogy minden hasonló esetben: éppen ezért nyert már meg több száz (!) sajtópert a Jobbik a fideszes médiumokkal szemben; ezeknek azonban a rossz sajtótörvény miatt semmilyen következményük nincs azon kívül, hogy átcsatornázott közpénzből kifizetik a kártérítéseket.
Egyrészt, ha ebben a kormányban még bármi önkontroll vagy tisztesség maradt volna, akkor talán a Pegaus-ügy közepén nem politikusok vélt magánéleti ügyeivel foglalkozna. De ennél is nagyobb probléma az a nem is annyira bújtatott, középiskolai fiúöltözők szintjén lévő primitív szexizmus, mely szerint, ha egy férfi és egy nő együtt mutatkozik, akkor ott csak egy dolog történhetett. És valljuk be a kormánymédia és propagandistái ezt állítják Jakab Péterról és munkatársáról. Az fel sem merül, hogy esetleg munkakapcsolat van közöttük. A normális világban, nem azért alkalmaz egy vezető nőt, mert szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni, hanem azért, mert tehetséges. A mostani „ügy” alapján úgy tűnik, hogy ennek az egyszerű állításnak az elfogadásához is kormányváltásra lesz szükség
– foglalta össze véleményét egy másik posztban Ungár Péter LMP-s parlamenti képviselő.