A szakértők biztosak abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanács keddi ülésén változatlanul 6,50 százalékon hagyja a jegybanki alapkamatot – olvasható az Mfor cikkében. A lap megjegyzi, míg az elmúlt hónapokban, még az emelkedő infláció dominálta a szakértői megszólalásokat, most az egyre durvuló, egyben egyre kiszámíthatatlanabb vámháború uralja a szakemberek véleményét.
A cikk szerint
az elemzők zöme áprilisra 4 százalék körüli éves inflációt vár,
és többen is úgy látják, az árrésstopnak csak korlátozott ideig lesz leszorító hatása a pénzromlási ütemre. Egyes szakemberek szerint el kellene érni, hogy az árrésstop nélkül is a jegybanki toleranciasávba kerüljön az inflációs mutató.
Donald Trump vámháborújáról a szakértők úgy vélekednek, az extrém magasságokba lökte a piaci kilengéseket és a bizonytalanságot, ez pedig elsődleges befolyással van a jegybanki döntésre.
A lap emlékeztet, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökére, Jerome Powellre nyomást kíván gyakorolni Trump elnök, hogy csökkentse a kamatokat, ám a monetáris vezető szerint épp a vámháború okozta árszínvonal-emelkedés miatt erre nincs meg a mozgástér. A piac ugyanakkor erre az évre már nem is kettő, hanem három kamatcsökkentést vár a Fedtől. Az Európai Központi Bank viszont legutóbb kamatot vágott, ezt további lazítások követhetik. Ez jó hír a magyar jegybanknak, ugyanis az így keletkező kamatelőny jótékony hatással lehet a forint árfolyamára.
A cikkben a szakértől rávilágítanak, a dollár jelentős gyengülésnek indult az euróval szemben, ennek ellenére a forint is gyengülésnek indult, ami a magyarhoz hasonló feltörekvő piacok esetében a kereskedelmi háborúval kapcsolatos híreknek köszönhető.
A szakemberek úgy látják, legkorábban a nyár végén vagy szeptemberben nyílik lehetőség kamatcsökkentésre, de
egyesek nem zárják ki azt sem, hogy az év végén is 6,50 százalék maradjon az alapkamat.
A magas kamat, a szigorú monetáris politika visszafogja a hitelezést, így csökkenti a beruházási kedvet, a fogyasztást, azaz összességében visszafogja a gazdasági növekedést is. A Központi Statisztikai Hivatal a 2025. I. negyedévei GDP-adatait kedden reggel teszi közzé.