Lehet, hogy Trump Joe Biden beiktatásán jelenti majd be, hogy indul a 2024-es választáson

Lehet, hogy Trump Joe Biden beiktatásán jelenti majd be, hogy indul a 2024-es választáson

Abban, hogy az éppen leköszönő elnökök hagyományosan részt vesznek utódjuk beiktatásán, még semmi furcsa nincsen. Donald Trump viszont úgy tűnik, egészen sajátos módon készülhet az eseményre.

A Daily Beast nevezetű amerikai lapnak három különböző forrás is azt állította, hogy

Trump Joe Biden beiktatása közben szeretné megtartani 2024-es elnökválasztási kampánya nyitórendezvényét, amelyen hivatalosan bejelenti az indulását.

Minden attól függ persze, hogy miként alakulnak a Trump által megindított jogi lépések, amelyek célja, hogy érvénytelenítse Biden győzelmét. Trump kampánycsapatának akciói egyelőre nem hoztak túl sok eredményt.

A lap forrásai szerint a jelenleg még hivatalban lévő elnök arról is beszélt stábja tagjainak, biztos benne, hogy a média 2021-től is be fog számolni viselt dolgairól, mert ő „jó nézettséget hoz”, a demokraták viszont „unalmasak”.

Biden beiktatására a tervek szerint 2021. január 20-án kerülhet majd sor.

(24.hu)