Egy 17 éves fiút ítéltek el terrorizmusért Ausztriában

A fiú korábban csatlakozott az Iszlám Államhoz, védője szerint ő is áldozat.

Az osztrák fiút abban találták bűnösnek, hogy Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez csatlakozva terrorista akciók előkészítésében vett részt és terrorista cselekmények elkövetésére buzdított. Korábban ugyanis a Youtube videómegosztó csatornán egy IÁ-t népszerűsítő felvételt tett közzé. A videón a hitetlenek "lemészárlására" buzdított. Az nem nyert bizonyítást, hogy a fiú terrorista célokra is kapott volna fegyveres kiképzést.
 
A büntetés indoklása szerint az ítélet jelzésértékű, hogy mi történhet azzal, aki hasonlót követ el. A bíró súlyosbító körülménynek ítélte meg, hogy a fiú fél éven át IÁ-nak tevékenykedett és kiemelte, hogy a fiú nem teljesen önszántából tért vissza az IÁ-ból, hanem az elszenvedett sebesülése miatt. 
 
Az ítélet kiszabáskor nem voltak tekintettel a fiú eddigi büntetlen előéletére. 
 
A bécsi fiatalt még márciusban fogták el a schwechati reptéren. A fiú nem bevándorlók sarja, 2014 májusában tért át az iszlám vallásra. Vallomása szerint az észak-szíriai Kobani (Ain al-Arab) kurd határváros ostromakor az IÁ oldalán három napot volt a harcmezőn, és a mentőalakulatot segítette. Rakka közelében bombatámadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett, ezért két hónapon át feküdt a kórházban, s eközben eltávolodott az IÁ eszméitől. Édesapja segítségével tért haza Bécsbe.
 
A vádlottat pszichológiai vizsgálatnak vetették alá, amely a vádlott beszámíthatóságát, érettségét és veszélyességét mérte fel. A szakértői vélemény szerint a fiú büntethető és elég érett ahhoz, hogy cselekedetének büntethetőségét belássa. 
 
A pszichológus szerint a fiú azokat a kapcsolatokat kereste, amelyek pótolták volna a családot, vágyott a kötődésre és az átlagosnál nagyobb mértékben volt befolyásolható. A magyarázat szerint emiatt fordult radikálisan az iszlám felé, ahol a "közösség érzését" kínálták neki. 
 
A pszichológus javaslata szerint a büntetés letöltése után a fiúnak hosszú ideig tartó, szociális terápiára van szüksége ahhoz, hogy a személyiségzavarát leküzdje. 
 
A fiatal szerdán elhangzott vallomása szerint akkor három- és négyszáz közötti volt az új jelentkezők száma, akik vagy harcosnak vagy öngyilkos merénylőnek akartak állni a terrorszervezetben. A fiú elmondása szerint hatvan-hetvenen voltak azok, akik az utóbbit választották. 
 
Az ügyvédje a hétfői tárgyaláson elmondta: a fiú beismeri, hogy csatlakozott az IÁ-hoz, azonban egyúttal áldozata is volt a szervezetnek. Azt tagadta, hogy fegyveres kiképzést kapott volna, vagy hogy részt vett volna a harcokban. Az ügyész még hétfőn bemutatta a vádlott telefonján lévő fotókat, amelyeken fegyverrel együtt pózol és golyóálló mellényt visel. A fiú ezt azzal magyarázta, hogy "menő" dolog fegyveres fotókat készíteni. Az ügyész elmondása szerint a fiú szíriai tartózkodása alatt fenyegető üzeneteket küldött barátainak, kettőt közülük arra akart rávenni, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz, egy lánynak pedig házassági ajánlatot tett internetes üzeneten keresztül, amelyben arról is beszélt, hogy családot akar vele alapítani Szíriában.
 
Az osztrák közszolgálati média (ORF) korábbi tájékoztatása szerint pszichológus kezelte azokat a volt osztálytársait, akiknek fenyegető SMS-ket is küldött.
 
Az ítélet nem jogerős, a fiú védőjével együtt három napos gondolkodási időt kért.