Egy anyát és hároméves gyermekét akarta kirabolni

Zajlik az élet Mezőkövesden, a múlt héten 13 ezer forintért vertek meg egy 82 éves nénit a településen, kedden pedig egy a gyermekét a kerékpáron toló fiatal nőt próbált meg kifosztani egy útonálló.

Úgy látszik Mezőkövesd lesz Magyarország Chicagoja. Kedden ugyanis a 42 éves G. András késsel a kezében pénzt követelt egy 25 éves asszonytól, aki 3 éves gyermekét kerékpáron tolta – írja a police.hu.

A férfi megfogta a nő kezét, majd irányította a sértetteket, hogy merre menjenek, közben ismételten felszólította a nőt értékei átadására. Az anya első menekülési kísérletére az útonálló kiszúrta a bicikli első kerekét, majd a nő megölésével fenyegetőzött. Anya és gyermeke másodjára már sikeresen elmenekült támadója elől, így a sértett közelben lakó rokonánál találtak menedéket, majd értesítették a rendőrséget.

A nyomozók a bejelentést követően a helyszín közelében azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette az útonállót és kezdeményezték előzetes letartóztatását.