Egy kijelentés sokkolta egész Európát! Erős határellenőrzés nélkül Schengen szétesik

Ha nem sikerül rövid időn belül biztosítani a külső határokat, veszélybe kerül a szabad mozgást biztosító schengeni övezet.


A politikus kimondta:

„Erős határellenőrzés nélkül Schengen szétesik”

Szerinte a törökökkel való megállapodás önmagában nem elégséges ugyan a migrációs válság kezeléséhez, de Törökország a kulcsszereplők egyike.  A csúcstalálkozón új lendületet fog kapni az EU-török közeledés, ami nem csak a migrációs válság megoldását segíti, hanem azt is, hogy Törökország közelebb kerüljön Európához - emelte ki Tusk.  Jean-Claude Juncker, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézménynek, az Európai Bizottságnak az elnöke - szintén érkezési nyilatkozatában - úgy fogalmazott, hogy

"maximális határbiztonságot" várnak Törökországtól. Meglátása szerint az unió tagállamai egyetértenek abban, hogy a bevándorlást a legális módszerekre kell korlátozni.

Angela Merkel gyümölcsöző tárgyalást vár Törökországgal, és bízik abban, hogy az EU együtt tud majd működni Törökországgal. A kancellár szerint Németország elkötelezett a legális migráció mellett, az illegális migrációt megszüntető akcióterv pedig sikerülni fog. Merkel megállapodást remél abban is, hogy Törökország emberhez méltó körülményeket biztosít az Európából visszaküldött menekülteknek. Mindennek ellentétele lehet a vízumliberalizáció.

Az EU-török csúcs előtt megelőző tanácskozást tartanak azon országok képviselői, amelyek hajlandóak menekültkontingens átvételére Törökországtól.