Egyelőre egyben marad Schengen

Az uniós belügyminiszterek tanácskozásán nem merült fel a "mini-schengen" kérdése. Egyelőre. Viszont rájöttek a tisztelt technokraták, hogyan kell megvédeni a határokat: be kell tartani a szabályokat.

A magyar államtitkár újságíróknak elmondta, hogy egy úgynevezett mini Schengen lehetősége nem vetődött fel az európai külső és belső határok védelméről, a határátlépés szigorításáról folytatott vitán. Az egység megőrzésének és az ellenőrzések bevezetésének a módjáról az egyes országok eltérően vélekednek ugyan, de mind az Európai Bizottság, mind a tagállamok a schengeni szabályozás megtartása mellett képzelik el Európa egységét - jelentette ki az államtitkár.
    
A politikus elmondta, hogy az a korábbi magyar álláspont, amellyel kapcsolatban Magyarország kezdetben egyedül, majd a V4-es országokkal közösen érvelt, s amely szerint első lépésként az unió külső határainak védelmét kell megoldani, az ülés vitaanyagában "megjelent és egyértelmű támogatást" kapott.
    
A külső határok védelmével kapcsolatban folytatott pénteki vitában Görögország nagyobb belátást mutatott - közölte az államtitkár. Athén hajlandónak mutatkozott elfogadni az uniós segítséget és aktiválta az úgynevezett polgári védelmi mechanizmust, amely a menekültek ellátásához és annak teljes lebonyolításához szükséges tárgyi eszközök telepítését jelenti. Ígéretet tett a menedékkérőket regisztráló központok (hot spotok) hatékonyabb működtetésére és kijelentette, hogy együtt kíván működni az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatallal (EASO) és beengedi országa területére az uniós határvédelmi ügynökséget (Frontex) is.
    
Az ülés utáni sajtótájékoztatón az Európai Bizottság migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztosa kijelentette, hogy kizárólag akkor lehet hatékonyan fellépni a menekültválság kezelésében, ha az európai uniós tagországok eleget tesznek a kötelezettségeiknek. Dimitrisz Avramopulosz leszögezte, hogy a válság kezelése érdekében fel kell gyorsítani a menekültek áthelyezését és az uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központok - a hotspotok - létrehozását.
    
A brüsszeli sajtóértekezleten Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter arról beszélt, hogy a belső uniós határellenőrzéseket lebontó schengeni szabályrendszer kizárólag akkor működhet, ha a tagállamok betartják a szabályokat.
 
Micsoda megállapítások...

Balczó Zoltán Schengenről, Európa megvédéséről, az átalakuló kontinensről