Egyenlő pálya, egyenlő esélyek, kivéve az FPÖ-nek

Az Osztrák Szabadságpárt pont úgy járt, mint a Jobbik, a média igyekezett elhallgatni, ellehetetleníteni, de ott sem nagyon jön be a cenzúra.

A Die Presse szerint annak ellenére nyilatkozta ezt a cégcsoport, hogy a Heinz-Christian Strache vezette alakulat a napokban már arról beszélt, hogy a korábbi, hasonló elutasítások után, végre van esély a megegyezésre, és túlléphetnek ezen a kellemetlen epizódon.

Nyilvánvalóan tetten érhető a médiabojkott működése.

– így reagált az FPÖ arra, hogy a médiacsoport, a korábbi megállapodások ellenére, ismét megmakacsolta magát, valamint, hogy az RTL-Werbezeitenvermarkter IP Österreich-tól sem kaptak pozitív visszajelzést.

Az osztrák médiapiacon az ATV az egyetlen, magánkézben lévő adó, amely minden párt, így az FPÖ reklámjait is hajlandó sugározni.

Az eset pikantériáját tovább növeli, hogy a mindössze négy, 30 másodperces spotra bőven jutna műsoridő a csatornák kínálatában, ám a sugárzást vélhetőleg politikai döntés következtében tagadták meg, annak ellenére, hogy előzetes egyeztetések alkalmával a párt egyértelműen lefoglalta ezeket a társaságoknál.

Az konfliktus nagy port kavart az osztrák közéletben, és Strache igyekszik is kihasználni a figyelmet, valamint a felháborodást, és Facebook-on intézett támadást a szolgáltató csoportok vezetősége ellen, kikelve a pofátlan cenzúra, és az inkorrekt bánásmód ellen.

Nem csoda, hogy a radikális pártvezér minden alkalmat igyekszik megragadni FPÖ népszerűsítésére, mivel a felmérések nagyon szoros küzdelmet jósolnak a fővárosban. Az előrejelzések szerint a Bécsben hagyományosan erős Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 36, míg a Szabadságpárt 35%-on áll, így a média-megjelenéseknek igen komoly szerep juthat az október 11-én esedékes megmérettetésben.

T. T.