Az egyiptomi parlament hétfőn, zárt ülésen jóváhagyta katonák küldését az ország határain túli harci bevetésre. Bár nyíltan nem mondta ki, a líbiai helyzetre való tekintettel döntött így, miután Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő kijelentette, hogy jogos lenne ott az intervenció.
Az egyiptomi sajtóban közölt határozat szerint a parlament az ország nemzetbiztonságának megvédése céljából adott erre felhatalmazást, nyugati irányból. Ez a kitétel Líbiát jelenti. A csapatokat "fegyveres bűnöző milíciák és külföldi terrorista elemek" ellen vetnék be.
Ankara az év eleje óta avatkozik be közvetlenül a líbiai belső konfliktusba, és több ezer szíriai zsoldost küldött oda. Kairó ezt fenyegetésnek tekinti az ország biztonságára nézve, már csak azért is, mert ellenséges viszonyban van a török iszlamista vezetéssel.
A fenyegetettség akkor kapott jelentőséget, amikor a tripoli kormány erői kezdtek területet nyerni a vele harcoló, Halífa Haftar tábornok vezette, az ország keleti és déli felét ellenőrző Líbiai Nemzeti Hadsereggel (LNH) szemben, és megközelítette az ország közepén fekvő Szirt kikötővárost. Haftar Tobrukban székelő parlamentje a múlt héten kérte is Kairó beavatkozását mindkét ország biztonsága érdekében, ha Törökország fenyegeti azt.
Esz-Szíszi nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Egyiptom közvetlen beavatkozása a líbiai helyzetbe nemzetközileg jogos lenne az ENSZ Alapokmánya értelmében.