A Világgazdaság értesülései szerint a személyi kölcsönöknél várható nagymértékű felfutás annak is köszönhető, hogy a pénzügyi szolgáltatók erős hangsúlyt fektetnek erre a hiteltípusra, de új konstrukciók – illetve új belépők – is megjelennek majd a piacon.
A lap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva azt írja: ennek ellenére az első öt hónapban nem sikerült látványos eredményeket elérni az értékesítésben. Az MNB adatai szerint a 2013-as 343,3 milliárdos állományhoz képest a múlt év végén már csak 327,4 milliárd forintnyi személyihitel-állomány volt a hazai háztartásoknál, amely az idén május végére 309 milliárd alá csökkent.
A jegybank statisztikái alapján január és május között 41,89 milliárd forintnyi új forinthitelt helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók, ami 5,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Míg a tavalyi, 117,4 milliárd forintnyi új kihelyezés több mint 31 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Mint írják, ha ekkora mértékű növekedési ütemmel nem is lehet feltétlenül számolni, a százmilliárd forint feletti új hitelmennyiség nem tűnik irreális célnak 2015-ben.