Egységben Magyarországért: a kormányváltást követően kiemelt szerepe lesz a civil társadalom ellenőrző tevékenységének

Egységben Magyarországért: a kormányváltást követően kiemelt szerepe lesz a civil társadalom ellenőrző tevékenységének

"Február elsején, a civilek napján fejezzük ki megbecsülésünket mindazoknak, akik részt vállalnak a társadalmunkban pótolhatatlan szerepet betöltő civil szervezetek tevékenységében. Az elmúlt 12 évben pedig különösen fontossá vált a civilek melletti kiállás ugyanis a Fidesz hamis vádakkal, megbélyegzéssel és hangulatkeltéssel próbálja befeketíteni a tőle független civil társadalmat" - írja friss közleményében a DK, Jobbik, LMP, MMM, Momentum, MSZP és Párbeszéd alkotta Egységben Magyarországért szövetség.

Felidézték, környezetvédők, kulturális szervezetek, a szegénység ellen küzdő civilek ugyanúgy áldozatául esnek a Fidesz gyűlölethadjáratának, mint a demokráciáért, átláthatóságért, alkotmányosságért fellépő civilek.

Mint írják, meggyőződésük, hogy az erős és sokszínű civil társadalom minden demokratikus állam egyik alapvető építőeleme. "Ennek érdekében szükségesnek tartjuk a jogállami normák teljeskörű visszaállítása keretében maradéktalanul helyreállítani a civil szektor minden szereplője számára az egyesülési, gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos jogát" - fogalmaznak.

Kiemelték,

a kormányváltást követően hatályon kívül helyezik a civil szférát megbélyegző és korlátozó jogszabályokat és egyben kötelezettséget vállalnak arra, hogy az új jogszabályok mindenben meg fognak felelni a Magyarország által elfogadott nemzetközi szerződéseknek.

Az Egységben Magyarországért szerint a Fidesz a civil szektor egyedüli szerepét a kormány támogatásában látja, ők azonban alapvető fontosságúnak tartják a civil szféra függetlenségét, ezért

meg fogják szüntetni azt a gyakorlatot, amely ideológiai alapon kiemelt állami támogatásban részesít pártpolitikai feladatokat végző civil szervezeteket. Helyette autonóm, egyenlő partnerként fogunk a civil szektor tagjaival együttműködni.

Hozzátették, a kormányzati támogatások és források elosztása során mindenkor érvényesítik a nyílt verseny és szektorsemlegesség elvét, valamint maradéktalanul betartják az átláthatóság és az elszámoltathatóság követelményeit.

Az Egységben Magyarországért a kormányváltást követően visszaállítja Magyarországon a jogállamot, amelyben kiemelt szerepe lesz a civil társadalom ellenőrző tevékenységének - zárul a közlemény.