Elbújhat Orbán a nemzetbiztonsági bizottság elől

Nem ő lenne az első politikus, aki nem jelenik meg a kötelező meghallgatásán. 

A mai napon több parlamenti párt is a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte, miután megjelent a sajtóban egy újabb interjú Simicska Lajossal, aki azt állította, hogy Orbán Viktor jelentett róla a katonaéveik alatt. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a délelőtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a bizottság ülésén minden résztvevőnek jelen kellene lennie, így Orbán Viktornak is.
 
Amennyiben összeül a nemzetbiztonsági bizottság, úgy könnyen előfordulhat, hogy Orbán Viktor nem jelenik majd meg az ülésen. Nem ő lenne az első, aki kibújik a meghallgatás elől: 2010-ben Gyurcsány Ferenc nem jelent meg a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló albizottság ülésén, Mesterházy Attila pedig tavaly áprilisban szegte meg a megjelenési kötelezettségét, amikor a nemzetbiztonsági bizottság a Simon-Welsz ügyben hallgatta volna meg. 
 
Orbán a ma reggeli nagyköveti találkozó utáni sajtótájékoztatóján ismét Vona Gábor korábbi beszédeiből nyúlt le részleteket, így könnyen lehet, hogy amennyiben továbbra is követni akarná legerősebb kihívóját, úgy egy létrejövő ülésen is részt venne, ahogyan azt tette a Jobbik elnöke is tavaly májusban, amikor a nemzetbiztonsági bizottság kezdeményezte a meghallgatását. 
 
[[nid:165277]]