Életét vesztette a Budapesten villamossal ütköző autós

Forgalomkorlátozásra kell számítani.

Frissítés:

A baleset következtében a vezető beszorult a személyautóba, a fővárosi tűzoltóknak feszítővágó berendezéssel kellett kiszabadítaniuk, de a rendőrség később azt közölte:

a sofőr a kórházba szállítás után meghalt.

A műszaki mentés és a rendőrségi helyszínelés ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az érintett útszakaszon, a BKK közlése szerint mindkét irányban le kellett zárni egy-egy sávot. Az 1-es villamos a Vágány utca / Róbert Károly körút és Árpád híd metróállomás között nem közlekedett. A forgalom fél nyolc környékén újraindult.

Korábban írtuk:

Igen, a Róbert Károly körút és Gidófalvi utca kereszteződésében egy autó sikeresen összecsókolózott az egyik új CAF villamossal, a romeltakarítás és a műszaki mentés pedig még ki tudja meddig, folyamatban van.

A rendőrségi közlés szerint a balesetben csak a gépkocsi vezetője sérült meg.