Földi István: „Egyre többen követelik a változást és egyre többen érzik úgy, hogy van valós alternatíva a Fidesz túlhatalmával szemben!”

Földi István: „Egyre többen követelik a változást és egyre többen érzik úgy, hogy van valós alternatíva a Fidesz túlhatalmával szemben!”

Nagyon magabiztos győzelmet aratott a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg-megye 5. számú választókerületében az előválasztáson. Jakab Péter pártelnökre, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjére 1599-en szavaztak, míg Dobrev Klára csak 927 voksot szerzett.

Még ennél is jobban szerepelt a szintén jobbikos Földi István, aki több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint MSZP-s ellenfele. 

Földi Istvánt a Jobbik, LMP, Momentum, ÚVNP, és az MMM támogatta és ennek nyomán a választók 66,9 százaléka voksolt rá. Ellenfelét az MSZP-s Papp Ildikót, csak a szavazók 33,1 százaléka támogatta. Ezzel eldőlt, hogy Földi István lett a szabolcsi térség közös ellenzéki jelöltje.

Nagyon köszönöm a bizalmat, és külön köszönöm a segítséget a családomnak, Miskolczi István kampányfőnöknek, Hajnády K. Endre mentoromnak és mindenkinek aki segítette a kampányunkat! Ez az ő győzelmük is!

Földi István az Alfahírnek úgy fogalmazott, hogy a Jobbik és a támogatóik kétharmados győzelmet arattak a szabolcsi választókerületben.

Egyre többen követelik a változást és egyre többen érzik úgy, hogy van valós alternatíva a Fidesz túlhatalmával szemben! A vártnál nagyobb arányú részvétel pedig számomra azt jelzi, hogy az emberek, a társadalom, igényli a demokráciát a mostani fideszes egypártrendszerrel szemben

- értékelte az eredmény politikai vonzatát a jobbikos közös jelölt.

Jakab Péter szintén nagyarányú győzelmet aratott Szabolcsban. A Jobbik elnöke 1599 szavazatot gyűjtött be, s ezzel megnyerte a miniszterelnök-jelöltek helyi megmérettetését.

Szabolcs-Szatmár-Bereg-megye 5.

Jakab Péter 1599 szavazat, Dobrev Klára 927 szavazat, Karácsony Gergely 544 szavazat, Márki-Zay Péter 263 szavazat, Fekete-Győr András 30 szavazat

Jakab Péter győzelme szerintem ismételten azt bizonyítja, hogy ez egy jobboldali körzet. Az itt élők ráadásul szeretik azokat az egyértelmű megfogalmazásokat, amit Jakab Péter és alapvetően én is képviselek. A Jobbik elnöke többször is eljött, míg a többi miniszterelnök-jelölt úgy tudom nem látogatott el ebbe a választókerületbe

- közölte Földi István.

A kampány során érzékelte, hogy - csakúgy mint tavaly a borsodi időközi választáson -, most is volt burkolt, vagy éppen ellenkezőleg, nyílt fenyegetés, beavatkozás a Fidesz részéről.

Sok helyen kamerák figyelték a sátrakat, hogy kik írnak alá, de az előválasztás végéhez közeledve egyre többen voltak, akik nem törődve semmivel elmentek szavazni. Tudok olyan polgármesterről, aki a párjával jelent meg, egy másik polgármester pedig a képviselő-testülettel együtt szavazott valamelyik jelöltre

- mondta el tapasztalatait az előválasztásról a jobbikos Földi István, aki jelezte, mostantól készülni kell a 2022-es országgyűlési választásra. 

A felkészülésben és a kampányban pedig számít majd a másik ellenzéki jelölt stábjának a segítségére is.

Még tegnap este megkeresett az MSZP egyik prominens választókerületi vezetője. Mindenekelőtt gratulált és jelezte, mindenben segítik majd a munkámat. Én ezt nagy örömmel fogadtam, és megtisztelő számomra

- közölte Földi István.

Nem gratulált ugyanakkor a jobbikos jelöltnek politikai ellenfele, Papp Ildikó. Sőt, az MSZP-s jelölt azt írta Facebook oldalán, hogy

Gratulálni nem tudok, nem fogok, és nem is szeretnék egy olyan embernek, aki méltatlan a babérra!

Földi István, Szabolcs-Szatmár-Bereg-megye 5. számú választókerületének közös ellenzéki jelöltje ezt „barátságtalan gesztusnak” nevezte.

Tudni kell elfogadni a választók döntését, és azt mindenekelőtt tiszteletben kell tartani

- hangsúlyozta Földi István, az ellenzék közös jelöltje.