Öt kelet-ázsiai személy ellen felfegyverkezve elkövetett emberrablás és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Négyen egy áruházat üzemeltetnek Győrben, a nő itt volt alkalmazott, pincébe zárták és bántalmazták.
Az áruház vezetője szerint az egyik magyar alkalmazott az áruház bevételeinek egy részét eltulajdonította, ezért a szájába zoknit tömtek, lekényszerítették a pincébe, ahol fém rúddal és bottal ütötték. Legalább ötvenszer bántalmazták.
A nőt azzal fenyegették, hogy a táskájából kivett kulccsal a lakására mennek, édesapjával magukra íratják a lakást és az autót. Két elkövető oda is ment, de nem találtak senkit otthon, ezért mérgezéssel fenyegették a nőt. Miközben húsvágó bárdot tartottak a nyakához, a nő tízmillió forintos tartozásról írt elismervényt.
Végül elengedték az áldozatot, azzal a fenyegetéssel, hogy őt és apját is megölik, ha orvoshoz vagy rendőrséghez fordul. Az elkövetők 18 év börtönt kaphatnak.
(24.hu)