Alig két hét alatt már 36 millió forintnál is többet fizetett vissza az utasoknak a MÁV. Az állami vasúttársaság a hónap eleje óta visszatéríti a 20 percnél többet késő vonatokra váltott jegyek felét, illetve a pünkösdi hétvégén a balatoni vonalon kialakult káoszban a menetjegyek árát teljes egészében visszafizeti
„A késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta mintegy 45 ezer jegy árának a fele, 10 ezernek pedig a 100 százaléka került visszatérítésre, ez utóbbi a már említett szombati napra vonatkozik. Összesen 36 millió forint feletti összeget fizettünk ki késési biztosításként, ennek közel a fele a pünkösdi hosszú hétvégével volt összefüggésben”
– írta a HVG kérdésére a MÁV. Ez azt jelenti, hogy csak a hétvégi káosz közvetlenül 18 millió forintjába került a MÁV-nak.
A lap szerette volna megtudni, a vonalhoz kirendelt 300 vonatpótló busz és azok sofőrjei mennyibe kerültek, de a vasúttársaság csak annyit közölt, a „felmerülő költségek elszámolása a vasúti közszolgáltatási szerződés keretei között rendezett”.