Ennyire nem kellene szívatniuk

Tarlóséknak ugyanis nem azt írták elő, hogy drága legyen a dugódíj, csak azt, hogy legyen valami.

A dugódíj, avagy behajtási díj jövő évi bevezetése kapcsán azzal védekezik a fővárosi vezetés, hogy azt anno Demszky Gábor főpolgármestersége alatt, a 4-es metró uniós támogatásáért cserébe szerződésben kötötték ki. Ez viszont nem magyarázat arra, hogy többzónás, elvileg igencsak drágának ígérkező díjszabást alkalmazzanak.
 
Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője hétfőn tartott sajtótájékoztatóján közölte: szó sincs arról, hogy több zónában, zónánként növekvő, és magas behajtási díjak megfizetése mellett kellene ezt előírni.
 
Amit Tarlós István jelen pillanatban tesz, az nem más, mint egymásra mutogatás, a felelősség tologatása – tette hozzá Tokody.

„Az unió kecskéje is jól lakik, és a magyarok káposztája is megmarad”

A nemzeti párt politikusa szerint a városvezetés már azzal is eleget tenne az EU-s szerződésnek, ha a lehető legkisebb belvárosi körzetben a lehető legminimálisabb díj megfizetését írná elő, és így „megvalósulna a cél anélkül, hogy tovább sarcolnák a lakosságot”.

Tokody Marcell megjegyezte, hogy a világon egész kevés helyen alkalmaznak dugódíjat, de ahol igen, ott a város működését ellensúlyozták is. A Jobbik szerint Budapesten szükség lenne
- 20 ezer P+R parkolóra
- sokkal több buszsávra
- a tömegközlekedés jelentős fejlesztésére
Nyilvánvaló, hogy a jövő évi bevezetésig ezek nem fognak megtörténni, a dugódíj ezért ebben a formában elfogadhatatlan – fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy Tarlós István főpolgármesternek színt kellene vallania, mit akar: Csupán eleget tenni az uniós kötelezettségnek, vagy a forgalomszabályozás pénzbehajtással való kombinálását kívánja bevezetni.