ENSZ: már több mint 120 ezer belső menekültről tudni a Gázai övezetben

ENSZ: már több mint 120 ezer belső menekültről tudni a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg az éjjel több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben.

Már több mint 123 ezren menekültek el otthonaikból a Gázai övezetben a Hamász iszlamista szervezet Izrael ellen indított támadására adott izraeli válaszcsapások nyomán - közölte hétfőn az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája (OCHA).

Eddig mintegy 17 500 család keresett máshol menedéket az övezeten belül, a legtöbben félelemből, saját testi épségük vagy otthonuk lerombolása miatti aggodalmuk miatt menekültek el

- derült ki a közleményből.

Az izraeli hadsereg az éjjel több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben. Gázai egészségügyi források szerint az övezetben már több mint 400 halálos áldozata van az izraeli ellentámadásnak. A halottak között 20 gyerek van, illetve 200 sebesültről is tudni.

A szombaton Izraelbe betörő palesztin szélsőségesek több mint hétszáz izraelit öltek meg.

Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának

Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának, több mint 2100 sebesültről is tudni - jelentette hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság hírportálja.

Több mint 130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában

- tudatta a Haárec című izraeli újság.

Az izraeli hadsereg szóvivője azt közölte, a fegyveres erők válaszul támadást intéztek a Hamászhoz köthető gázai létesítmények ellen. Elmondta, a harcok jelenleg is mintegy nyolc, Gáza környéki területen zajlanak. Harcokat jelentettek a többi között a Gázai övezetnél lévő Beri kibuc közeléből, amely alatt az izraeli hadsereg feltételezése szerint az övezetbe vezető alagút húzódhat.

Az izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel a Gázától mintegy öt kilométerre lévő Kfar Aza kibucnál is, valamint palesztinokat láttak Nirim kibuc kerítésénél is.

Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatala (UNRWA) azt közölte, támadás érte az egyik iskoláját is. Az épületben mintegy 220 ember keresett menedéket, áldozatokról egyelőre nem tudni.

Az izraeli hadsereg mindeközben az X közösségi portálon azzal vádolta meg a palesztin fegyvereseket, hogy élő pajzsnak használja a civil lakosságot a Gázai övezetben, és "terrorista infrastruktúrát" telepítenek civil létesítmények közé. Az X-en közzétett üzenetben az izraeli haderő háborús bűncselekményekkel vádolja a Hamászt, és azt írják, hogy a palesztin fegyveresek a civilek szándékos meggyilkolása mellett , holttesteket csonkítanak és gyaláznak meg és civileket hurcolnak el és tartanak fogva túszként.

A szombaton indított támadásban az Iszlám Dzsihád is részt vett. Mindkét szervezetet számos ország terrorszervezetként tartja számon. Izrael vasárnap hivatalosan is hadiállapotot jelentett be és zöld jelzést adott "a jelentősebb katonai műveletnek"

(Címlapkép: Izraeli légicsapásokban megrongálódott mecsetet néznek emberek a Gázai övezetben lévő Hán-Júniszban 2023. október 8-án. Előző nap a Hamász palesztin iszlamista szervezet rakétaáradatot zúdított Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, és több tucat fegyverese hatolt be izraeli településekre. Az izraeli hadsereg ezután ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál. MTI/AP/Yousef Masoud)