Széles körű támogatású határozattal készül az ENSZ az orosz-ukrán háború kitörésének évfordulójára

Széles körű támogatású határozattal készül az ENSZ az orosz-ukrán háború kitörésének évfordulójára

Az Európai Unió (EU) és Ukrajna által előterjesztett határozatról fog szavazni az ENSZ Közgyűlése február 24-én; ez konkrét javaslatokat ugyan nem fogalmaz meg az ukrajnai háború békés rendezésére, de hangsúlyozza a közgyűlés 193 országának korábbi álláspontját - jelentette pénteken a dpa német hírügynökség, amely hozzájutott a határozat tervezetéhez.

Egy névtelenséget kérő ENSZ-diplomata a hírügynökségnek hangsúlyozta: az Oroszország indította háború kezdetéhez időzített dokumentum a közgyűlés korábbi határozatainak a "visszhangja", megismétlése az azokban foglaltaknak. Hozzátette, hogy ezúttal Ukrajna nyugati támogatóinak célja nem az volt, hogy egy konkrét tervet dolgozzanak ki a konfliktus lezárására, hanem az, hogy minél több ország támogassa a határozatot, emiatt a dokumentum "áramvonalasítása" és az általánosabb megfogalmazás volt a fő cél.

Konkrétumokból "minél kevesebb van benne, annál jobb" - fogalmazott az ENSZ-diplomata az MTI beszámolója szerint.

Annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy bebizonyítsák: a látszat ellenére nem csökken a készség Ukrajna támogatására. Az ENSZ-diplomata szerint ugyanis a nyugati vezetők úgy vélik: Vlagyimir Putyin orosz elnök abban bízik, hogy lankadni fog az Ukrajna melletti nyugati elköteleződés.

Miután októberben 143 tagállam támogatott egy hasonló, Oroszországot elítélő határozatot, a cél az, hogy legalább ugyanekkora támogatása legyen a mostani a dokumentumnak is

- emelte ki a nyilatkozó.