Épül-szépül Rogán balatonlellei villája, de közben nem fogy a pénze

Nem mutatják meg a számlákat, mert ez magánügy.

Rogánnak Balatonlellén található egy - a vagyonnyilatkozata szerint 130 négyzetméteres, egyes számítások szerint ennél jóval nagyobb -villája, melyet nagymamájától örökölt 2008-ban, az idős asszony halála előtt pár hónappal vásárolta meg a házat.
 
Az ingatlant Rogán testvérével, Valériával együtt birtokolja, aki egyébként Szakonyfalu polgármestere.
 
A villa értéke 50-100 millió forint lehet, sok minden azonban nem látszik belőle, mert egy magas kerítés veszi körbe, amit magunk is láttunk, mikor Rogán látrányi helikopterezésének próbáltunk utánajárni.
 
 
Az Átlátszó drónfelvételek alapján azt írja,
 
újraparkosították a területet, kicserélték a térköveket, megemelték a kerítést és egy nagyobb medencét is építettek.
 
Közben Rogán vagyonnyilatkozatában a megtakarítások és a tartalékok értéke nem változott.
 
 
A portál megkereste Rogán minisztériumának sajtóosztályát, akik azt írták, magánügy, hogy történt-e változás,
 
az állítások azonban erősen túlzóak, szerintük semmi érdemi felújítás nem történt.
 
A számlákat nem voltak hajlandóak bemutatni, mert erre semmilyen jogszabály nem kötelezi a luxuséletmódot folytató minisztert.