Nem sietnek lemondani jól fizető kuratóriumi tisztségükről az Erasmus-ügy kapcsán érintett miniszterek-államtitkárok

Nem sietnek lemondani jól fizető kuratóriumi tisztségükről az Erasmus-ügy kapcsán érintett miniszterek-államtitkárok

A hvg.hu írásban kérdezte azokat az érintett politikusokat, akik az EU által kifogásolt egyetemi, illetve más közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumában viselnek tisztséget, hogy ha ők az akadályai az Erasmus-pénzek érkezésének, akkor lemondanának-e a posztról és az azzal járó pluszpénzről? Választ egyik helyről sem kaptak, ami a lap értékelése szerint azt jelenti, 

még a látszatát is igyekeznek kerülni a kormánytagok, hogy komolyan vennék, vagy úgy tennének, mintha legalább értenék azokat a kérdéseket, amelyek az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumaiban elfoglalt pozícióikra vonatkoznak, miután az Erasmus-pénzek befagyasztása miatt ezek, az állami fizetést akár havi 1,5 millió forinttal kiegészítő “mellékállások” bizonytalanná váltak.

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy az EU 2024-től kizárta a kormány kezdeményezésére alapítványi fenntartásúvá alakított felsőoktatási intézményeket a diákok Erasmus+ csereprogramja és a kutatók Horizont programja finanszírozásából. A brüsszeli döntéshozók álláspontja szerint így lehet rá venni a magyar kormányt, hogy az aktív politikai felsővezetőket vonják ki az alapítványi kuratóriumokból.

A lap rámutat, hogy Két érintett miniszter, a Pannon Egyetem kuratóriumát vezető Navracsics Tibor és a Miskolci Egyetemét elnöklő Varga Judit is tárgyalt a témában több uniós biztossal is, és Navracsics szerda esti nyilatkozata alapján is egyre valószínűbb, hogy a kormány engedni fog és több miniszter, illetve politikai vezető kénytelen lesz búcsúzni a kuratóriumi tagságától az Erasmus-ügy miatt.

A két biztos azt kérte a jogállamisági eljáráshoz kötődően az alapítványi egyetemek státuszának rendezése céljából, hogy vizsgáljuk meg annak lehetőségét, hogy az egyetemi kuratóriumokban az összeférhetetlenséget a politikai, hivatali összeférhetetlenségre is terjesszék ki, kizárólag politikusokra, magas politikai tisztséget betöltő politikusokra vonatkozzon ez, miniszterek, államtitkárok ne lehessenek a tagja

- nyilatkozta az első tárgyalás után Navracsics Tibor.

A miniszter korábban azt mondta, felmerült benne, hogy lemondhat tisztségéről, ha nem sikerül megegyezni az Erasmus+ program feltételeiről.