És akkor holnap tekeregnek egy nagyot a taxisok a városban

Mintegy 1000 taxi cirkulál majd a fővárosban kedden. Inkább biciklizzen, buszozzon holnap.

Miközben a szélsőségesen tömegközlekedés-orientált várost markában tartja egy szűk, két keréken tekergő terrorista banda, a taxisok ügyében nem igazán sikerült előrehaladni. Erre utal legalábbis az, hogy a taxisok ismét forgalomlassító demonstrációra készülnek, a januárival ellentétben viszont ezt már a rendőrséggel egyeztetve.
[fb_pages_codes:budapest]
Kedden csaknem ezer dühös taxis fog tüntetni a belvárosban reggel hét és délután egy között. Az uberkárosult taxisok a Hősök terén gyülekeznek majd, hogy a Dózsa György út, Thököly út, Rákóczi út, Erzsébet körút, Teréz körút, Oktogon, Andrássy út, József Attila utca, Széchenyi tér, Lánchíd, Fő utca, Batthyány tér, Fő utca, Széchenyi tér útvonalon érkezzenek meg a Belügyminisztériumhoz.

Az útvonal

Legfeljebb 280 autó, a többi állva lassít

Mint emlékeznek, az év gyakorlatilag taxis tüntetésekkel indult. Szerintük ugyanis az illegálisan működő szolgáltatók és az okostelefonok ellehetetlenítik őket, ügyükben pedig semmiféle előrehaladás nem történt. A Népszabadság információi szerint kedden legalább ezer taxis fog felvonulni. A rendőrséggel úgy állapodtak meg, hogy a "kritikus létszám 280 autó", ha többen gyűlnének össze, akkor ez 280 autóból álló konvoj vonulna végig az említett utcákon, a többiek a József Attila utcában és az Andrássy úton foglalhatnának el egy-egy sávot.

fgh

Így és itt kezdődött minden január 18-án. Fotó: Béli Balázs

A szervezők egyike, Gottlieb Géza a lapnak nyilatkozva elmondta, a fuvarszervezők mindegyike jelezte, hogy a sofőrök retorziók nélkül részt vehetnek a demonstráción, ám a januári tüntetésekkel ellentétben ezúttal nem lesz petíció, viszont ha érzékelnek tárgyalási szándékot, akkor természetesen minden olyan szereplővel asztalhoz ülnek – akár holnap is –, aki megoldást tud nyújtani az említett illegális szolgáltatók működésével kapcsolatban. Hozzátette: ha a keddi felvonulás eredmény nélküli lesz, akkor minden elkövetkező keddre hasonló megmozdulást szerveznek, egészen addig, míg általuk elképzelt eredményt el nem érik, azaz az említett cégek működését felfüggeszti az állam.

A tüntetés útvonalából kiindulva a fél város lebénul, így ha teheti, inkább pattanjon a tömegközlekedésre (de aztán semmi szélsőségeskedés!), vagy biciklire.

Szavazzon!

[[nid:184308]]

Mint az ismert, a taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a taxitársaságokat, mivel ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a taxisokra vonatkozó szabályoknak, és az adózásuk is átláthatatlan a számlázás nélküli online fizetés miatt.

Emiatt a taxisok január 18-án be nem jelentett demonstrációt kezdtek a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében. A tiltakozást január 21-én fejezték be, miután a szervezők elérték céljukat: megállapodtak a kormánnyal, hogy tárgyalásokat kezdenek a taxistörvényről, illetve az Uber működéséről. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentette, hogy zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben és tájékoztatót tett közzé honlapján, amelyben leírta, mi a teendője a magyar adótörvények alapján az ilyen tevékenységet végző sofőrnek.

Nos, úgy tűnik nem eléggé, hiszen a mostani demonstrációt pont azért jelentették be, mert nem történt előrehaladás az ügyükben.

A tüntetésekre reagálva az Uber kidolgozta akciótervét, így február elsejétől csak az a sofőr dolgozhat az Ubernek, aki az adószámát és adatait feltöltötte a cég platformjára, és az Uber rendszere minden utazásról a magyar előírásoknak megfelelő elektronikus áfás számlát állít ki az autóspartner nevében.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára február közepén bejelentette: március végén, április elején hatályba lép az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a taxisokkal szemben támasztott személyi és tárgyi feltételeket be nem tartó uberesek gépkocsijáról egy esetleges ellenőrzés során az intézkedő levegye a rendszámot, vagyis a gépkocsit kivonja a forgalomból.