A németországi Heidelbergben fog tanulni 2016-ban a miniszterelnök fia, aki a Facebook-oldalán közölte, hogy Erasmus ösztöndíjat kapott, bejegyzése szerint egyszobás albérletben fog lakni, és számít barátai látogatására.
Isten hívta szolgálni
Az Orbán-fiú uniós ösztöndíjjal fog tanulni. Eközben Orbán lányáról egymás után hallani azokat a híreket, miszerint a Louis Vuittonban vásárolgat, vagy évi 80 ezer svájci frankért – több mint 20 millió forintért – tanul. Férje, Tiborcz István cége is sorra nyeri meg a sokmilliós közbeszerzéseket. Korábban Orbán Gáspár az édesapja által patronált Puskás Akadémiánál focizott, majd egy kiújuló sérülése miatt feladta futball-karrierjét, és egy afrikai segélyszervezetnél, az Empower A Child Ugandánál gyerekeket tanított focizni. Orbán Gáspár Afrikában is járt, az ugandai szervezet pedig május 23-án így írt róla a Facebookon:
"Ő egy egykori profi focista, aki az után hagyott fel hivatásával, hogy Isten hívta szolgálni az ő királyságát."
Tavaly nyáron arról lehetett hallani, 2014 ősszén hazajön és folytatja egyetemi tanulmányait.
Gáspár tagadja, hogy közszereplő
Orbán Gáspár – idősebb lánytestvéréhez, a Svájcban tanuló és igen magas tandíjat fizető Orbán Ráhelhez képest – kerüli a közszereplést. Tavaly nyáron szóvá is tette, hogy a lapok közölték azt a képet, melyen apjával látható a foci világbajnokság döntőjén, a VIP-páholyban. Indulatosan közölte: ne írjanak róla a hazai lapok, mert nem közszereplő. Pedig magyar miniszterelnöknek szóló meghívóval ment ki Orbán Viktorral. A TASZ szólásszabadság-szakértője szerint Gáspár egyrészt közszereplő, másrészt a vb-re szóló jegyek szerződési feltételei: kimondják: a döntő valamennyi nézője beleegyezett, hogy a róla készült felvételeket bárki felhasználhatja, akinek azt a FIFA megengedi.