Fiatalok, sikerre éhesek, kitartóak - Phoenix RT

Muzsikaszó a csonkahoni határokon túlról II. – bemutatkozik a csallóközi Phoenix RT.

 - A honlapotokon olvasható biográfia 2007-től indul, de már 2004-ben is volt egy demótok, sőt, valahol azt olvastam veletek kapcsolatban, hogy már 2001-ben, kora tizenévesen alakítottátok meg a zenekart. Elevenítsük már fel a Phoenix kezdeti lépéseinek időszakát az első hivatalos nagylemezig!
 
 - 2001 nyarán indult a történet, amikor is 10-11 évesen Puss Krisztián, Lépes Gábor és Lépes Feri megalapították a bandát Csallóközcsütörtökben. Kezdetben átdolgozásokat játszottak a srácok. Én 2003-ban csatlakoztam a brigádhoz. Megszülettek az első saját szerzemények, melyeket 2004-ben rögzítettünk, és ezeket Barátok a sírig címmel jelentettünk meg, első demóként. A következő évben egy koncertdemóval jelentkeztünk, melyen három új dal volt hallható. Aztán jött a „Tisztán láss” CD, az első nagylemezünk, melynek felvételei a soproni MD Stúdióban készültek.
 
 - Milyen előadók, lemezek hatottak rátok a csapat megszületése előtt, és az eltelt évek során változott-e jelentősen a zenei ízlésetek?
 
 - Természetesen a magyar rockzene nagyjai meghatározóak voltak számunkra. Ahogy az előbb is említettem, átdolgozásokkal kezdte a banda. Beatrice, P. Mobil, Edda, Dinamit dalokat játszottunk, később a Tankcsapdától, Ossiantól, Pokolgéptől is kerültek számok a koncertprogramunkba. Mellette egyre gyakoribb volt egyes külföldi bandák lemeze is a lejátszóban, mert Krisztiánék rákaptak a keményebb stílusra, Sepultura-t, Slayer-t hallgattak. Feri mindig is nagy Tankcsapdás volt. (nevet)
 
 - Akkor bizonyára ennek köszönhető, hogy miközben nagy vonalakban a híres elődök hatásait, szellemiségét is érezni a hangzásotokban, nem csak szimpla rock n’ roll-ban utaztok, hanem a metalosabb megszólalástól, sőt a hagyományostól kissé szokatlanabb hangszerelési megoldásoktól sem idegenkedtek, hogy – jó néhány esetben – ezekkel is színesítsétek a szerzeményeiteket…
 
 - Mindenképpen a rock n’ roll területén mozgunk, de nincs határ. Ezt egyszer Shady, a Rockvilág.hu-tól nagyon jól megfogalmazta: A metal-nál rockosabb, a punknál összetettebb és metalosabb, a rocknál punkosabb… Jó dolognak tartjuk, ha egy lemez változatos, és ugyanezt egy koncertprogramra is mondhatjuk.
 
 
 - Szövegeitekben sem csak a tradicionálisnak mondható r’n’r témákat ismételgetitek, hanem néha keményebb, kényesebb dolgokhoz is bátran nyúltok. Egy-egy új dal előkészületekor mi alapján választjátok ki a mondanivalót, mi inspirál ezek megírásakor titeket?
 
 - A zenekar szövegeit a kezdetektől én írom. Általában a dalok zenei része készül el először, majd erre íródik a szöveg. Többségében a refrén az első próba után megvan, így ugye a téma is, tehát a zene, a dallam, a ritmus nagyon tud inspirálni. Egyébként meg az átélt, megélt érzésekből, vagy a látott, olvasott, hallott történetekből születnek szövegek.
 
 - Nekem úgy tűnik, hogy minden egyes lépéseteket, egy-egy időszak kiemelkedő eseményét – gondolok itt klipmegjelenésekre, különböző koncertturnékra, dalszerzési ciklusokra, lemezkiadásokra, stb.– tudatosan, jó előre építkezve tervezitek meg. Te vagy ti foglalkoztok ennyire profin a zenekarral, vagy vannak segítőitek ezekhez a háttérmunkákhoz?
 
 - Sok éven keresztül ezt közösen csináltuk a zenekarral, külső segítség nélkül. Minden év elején leültünk és megterveztük az előttünk álló tizenkét hónapot. Fontosnak tartjuk, hogy legyen cél, amiért küzdeni, amiért hajtani kell! Évről-évre magasabbra raktuk a lécet, és ez a mai napig így van, bár most már van külső segítségünk, hiszen az idei esztendő elejétől egy menedzser támogatja a munkánkat.
 
 
 - Két évvel ezelőtt egy apró változás történt a nevetekben. Ez semmilyen formában nem akasztotta meg az eddigi lendületeteket, az elért eredményeitekre nem volt negatív befolyással?
 
 - Nem éreztük negatív hatását, hiszen nem állt le a banda. A névváltoztatás már régóta tervben volt. A Phoenix név anno nem volt túl szerencsés választás, hiszen ilyen nevű bandákból Dunát lehetne rekeszteni. (nevet) De ennyi év után nem szerettük volna teljesen elhagyni a Phoenix-et. Így jött az RT, ami rock triót jelent. Egy új időszámítás indult a zenekar életében 2013. szeptemberétől.
 
 - Még a nyári fesztiválszezon előtt a csajbanda Dorothy-val párban egy néhány állomásos, Trio Tour-nak keresztelt rövid koncertkörúton vettetek részt. Miért pont őket választottátok társnak? A bulik hogyan sikerültek, beváltotta a hozzá fűzött reményeket ez az önálló turné? Milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtatok?
 
 - Sokszor voltunk előzenekar az utóbbi években – a Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, Road, Rómeó Vérzik társaságában jártuk a klubbokat – és úgy éreztük idén év elején, hogy itt az ideje saját lábra állni és önálló bulikat szervezni. Dorothyék ugyanebben a cipőben jártak, és mivel nagyon jó a viszony a két banda között, kitaláltuk, hogy próbáljuk meg együtt.
Nem kellett csalódnunk, fantasztikus volt a hat állomás, sokan kíváncsiak voltak a Trio Tour-ra. Kiemelkedő volt a bulik közül a dunaszerdahelyi, ahol majdnem teltház előtt játszhattunk. Mindenképpen szeretnénk a jövőben is folytatni a lányokkal! (nevet)
 
 - Az év végére várható negyedik albumotok első beharangozó videóját nyár elején mutattátok be. Mivel a forgatás helyszíne, és a mellettetek feltűnő neves (de civil) hölgy sem mindennapi, ezért kérlek, mesélj már el részletesen mindent erről a projektről!
 
 - Júniusban jelent meg a Privát Mennyország című új Phoenix RT szám, melyet már Varga Zoltán producerrel készítettünk a SuperSize Production-ben. Egy nagyon pörgős, vidám dalról van szó, melyhez a klippet az FX Film-mel forgattuk egy műszaki cikkeket forgalmazó áruházban. A klipben szereplő hölgy Salamon Dia, Európa-bajnok fitnesz modell. Nagyon jó hangulatú volt a forgatás, záróra után, tehát este 8-tól vettük birtokba az üzletet, és késő éjjelig dolgoztunk. Nagyon profi volt a stáb, zökkenőmentesen zajlott a felvétel, élveztük nagyon. (nevet)
 
 
 - Felvidéken mennyire vagytok ismertek, egyáltalán milyen alternatívái vannak ott egy magyarul éneklő fiatal rockcsapatnak?
 
 - Otthon szépen kialakult a rajongótáborunk, akik a felvidéki bulijaink 99 százalékára eljönnek. Volt már olyan, hogy például a brünni koncertünkre Felvidékről egy busznyi rajongóval érkeztünk, de ez megtörtént már Szombathelyen és Budapesten is! (nevet) Nagyon szeretünk otthon koncertezni. Rengeteg bulit szerveztünk már a csallóközcsütörtöki kultúrházban, de a felvidéki fesztiválokat is ajánlani tudom mindenkinek.
 
 - Hogy látjátok, érzitek, az anyaországban vagy a szülőhelyeteken vannak nagyobb lehetőségeitek, akár egy-egy koncert lekötését, akár a médiamegjelenést tekintve?
 
 - Felvidéken csak a magyarlakta területeken tudunk érvényesülni, Magyarországon sokkal több a lehetőség, több a klub, a fesztivál. De mindenképpen le a kalappal az otthoni média előtt, hiszen például a szlovák rádió magyar adása napi szinten játssza a felvidéki zenekarok dalait, és az otthoni újságokban is van lehetőség szerepelni egy-egy fontosabb eseménnyel.
 
 
 - Az évek során több formában – négyes és ötös felállásban – is játszott a Phoenix. Mennyire érzitek jól magatokat trióként, maradtok-e ennél a verziónál?
 
 - Amennyire tartottunk a trió felállástól, most már annyira élvezzük. Sokkal kényelmesebben elférünk például a turnébuszban . (nevet) Na jó, a tréfát félre téve… Összhangban van a banda és ez a lényeg. Írjuk a dalokat, tudjuk merre tartunk, mind a hárman tudjuk mi a cél. Elszántak vagyunk és kitartunk, és szerintem ez a fontos. Eleinte fura volt éneklés közben basszusozni, de gyakorlás kérdése. Mára már megszoktam, sőt, talán el se tudnám képzelni hangszer nélkül magam.
 
 - Az új album kiadásában ismét az Edge Records lesz a partneretek? Készen vagytok-e már a stúdiómunkákkal vagy az még előttetek áll?
 
 - Az előző lemezünk, a Nincs ellenszer, az ő gondozásukban jelent meg, és nagy a valószínűsége, hogy az új anyag is náluk jelenik majd meg. Még folynak a felvételek a SuperSize Production-ben, de annyit elárulunk, hogy tíz dal lesz hallható a korongon, és szerintünk a banda eddigi legerősebb lemeze van készülőben.
 
 
 - Az ősz folyamán milyen Phoenix RT megmozdulások várhatóak koncertfronton, és meg van-e már a hivatalos lemezmegjelenés pontos dátuma?
 
 - Az album a tervek szerint december elején jelenik majd meg. A lemezbemutatót december 26-án a csallóközcsütörtöki kultúrházban tartjuk majd, és hatalmas látványshow-val készülünk, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz eljönni. Addig viszont rengeteg tervünk, tennivalónk van. Most a héten jelent meg egy újabb lemezelőzetes szöveges videónk, aztán elindul az őszi turné, mely 14 állomásból áll. Az önálló bulik mellett fellépünk majd a Tankcsapdával és a Rómeó Vérzik-kel is. Novemberben lesz egy meglepetésünk, amit viszont csak október közepén árulunk majd el! (nevet) Szóval nem lesz unalmas az idei ősz. Tartsatok velünk!