A fogorvosok finanszírozását is átalakítja a Belügyminisztérium

A fogorvosok finanszírozását is átalakítja a Belügyminisztérium

A Népszava birtokába került rendelettervezet szerint megszüntetnék a körzetek működésének stabilitást adó finanszírozási elemet, teljes egészében az aktuális havi forgalmuktól, és a munkájuk minőségértékelésétől függne, hogy az adott hónapban mekkora összegből gazdálkodhatnak a fogorvosi praxisok.

Ezzel az érintettek szerint az is bizonytalanná válik, hogy a költségeiket minden esetben fedezni tudják-e. A szakmai szervezetek karácsonyig tehetnek észrevételeket a jövő év első napjaiban már hatályos új szabályokhoz.

A közfinanszírozott páciensek ellátását végző fogászatok finanszírozása most több jogcímen jön össze: a körzet lakosságának száma, és összetétele alapján számított bázis összegből, valamint a forgalmat tükröző teljesítménydíjból, továbbá a bértámogatásból.

Január elsejétől az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának egyetlen fix eleme a bértámogatás és a rezsitámogatás maradna. Így az energia- és egyéb, a működtetéshez szükséges kiadások fedezete is attól függ majd, hogy az adott időszakban megfelelő volt-e a forgalom.

Ez egy katasztrófa lesz, ha valóban bevezetik. A tervezet szerint négy indikátort vezetnek be. Ha valaki az egyik indikátorban sem ér el pontszámot, akkor nem kap arra a hónapra teljesítmény-finanszírozást. Ez akár havi 800 ezer - egymillió forintos bevételkiesést is jelenthet. Magyarul az a körzet, amelyik így járt, nem tud bért fizetni, anyagot pótolni a következő hónapokban

- mondta lapnak Dúl Zoltán szombathelyi fogorvos.

A minőségmérésnek elvben ösztönözni kellene a jobb ellátásra, a tervezett rendszer viszont csalásra, a pontok optimalizálásra kényszeríti az ellátókat. Ráadásul az energiaválság közepén nem az eddigi finanszírozást kellene szűkíteni, hanem épp ellenkezőleg, inkább azt növelni. 

A fogorvos szerint szükséges lenne a rendszer élesítése előtt egy tesztidőszakra. Ami azt jelenti, hogy a mostani rendszer marad, de egy pár hónapig, akár fél évig mindenki megtudja, hogy a teljesítménye alapján hogyan változna meg a finanszírozása.

Úgy vélem, nem lenne szabad a teljes finanszírozást elvenni, hanem csak annak legfeljebb 10-30 százalékát kötni a minőségi munka értékeléséhez

- tette hozzá Dúl Zoltán.