Újabb volt nyugat-európai vezető politikus ül be egy orosz energetikai vállalat vezetésébe

Újabb volt nyugat-európai vezető politikus ül be egy orosz energetikai vállalat vezetésébe

Francois Fillon korábbi francia miniszterelnököt és elnökjelöltet nevezték ki az orosz kormány érdekeltségei közé tartozó Szibur gázfeldolgozó és petrokémiai holding igazgatójává - jelentette hétfőn az EU Observer európai politikával foglalkozó brüsszeli hírportál.

Júniusban Fillon már bekerült a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző orosz állami irányítású Zarubezsnyefty vállalat igazgatótanácsába is. A volt francia kormányfővel, aki Nicholas Sarkozy elnöksége idején 2007-2012 között volt miniszterelnök, 2017-ben pedig jelölt volt a francia államfőválasztás első fordulójában, az idén júniusban írta alá a jelöléséről rendelkező dokumentumot Mihail Misusztyin orosz kormányfő. A dokumentumon Fillon az APTERAS francia vállalat igazgatójaként szerepel. A Zarubezsnyeftynél Fillon Oroszország érdekeit képviseli.  

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője 2018 decemberében, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen fogadta Fillont, elmondta, hogy a két politikus jó személyes kapcsolatokat ápol azóta, hogy mindketten miniszterelnökök voltak.

Nem Fillon az első vezető nyugat-európai politikus, aki a visszavonulását követően állami ellenőrzés alatt álló orosz energetikai vállalat vezetésében kap szerepet. Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár például a Rosznyefty olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja, Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter pedig idén lett tagja ennek a vállalati testületnek.

Kneisslt 2017-ben az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelölte a külügyminiszteri posztra, de a pártnak soha nem volt tagja. 2019 nyarán, a Heinz-Christian Strache FPÖ-pártelnök ibizai botránya utáni kormányválság következtében megalakult szakértői kormánynak még rövid ideig független külügyminisztere volt, majd Alexander Schallenberg váltotta e pozícióban. Kneissl feltűnően jó viszonyban volt Vlagyimir Putyinnal, az orosz elnök még az esküvőjére is beugrott 2018-ban, ami annak idején nagy médiavisszhangot váltott ki világszerte.

(MTI)