A kormánykoalíció mindhárom pártja támogatja, így gyakorlatilag eldőlt, hogy Steinmeier marad a német államfő

A kormánykoalíció mindhárom pártja támogatja, így gyakorlatilag eldőlt, hogy Steinmeier marad a német államfő

A német kormánykoalíció mindhárom pártja, a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) is támogatják Frank-Walter Steinmeier német elnök újbóli megválasztását - számolt be róla az MTI.

Steinmeier a szociáldemokrata párt tagja, a párt a koalíció legnagyobb tömörülése. A liberálisok már korábban támogatásukról biztosították az elnököt, kedden pedig a Zöldek is beálltak mögé.

Frank-Walter Steinmeier nagyon jó és széles körben tisztelt szövetségi elnök, aki első mandátuma idején nagy szolgálatot tett országunknak 

- indokolta meg a Zöldek döntését a pártot vezető két társelnök, Robert Habeck és Annalena Baerbock a kedden kiadott közös közleményben, amelyet a párt több vezető tisztségviselője is aláírt. A szociáldemokraták üdvözölték a Zöldek lépését.

Steinmeier politikai veteránnak számít és a kilencvenes évek óta aktív szereplője a német belpolitikai életnek. Egyebek között külügyminiszter és alkancellár is volt. A szövetségi gyűlés február 13-án választja meg a német államfőt öt évre. Mivel a kormánykoalíció pártjai abszolút többséggel rendelkeznek, elvileg semmi akadálya Steinmeier újraválasztásának. A szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok összesen 776 képviselőt delegálnak az 1472 fős szövetségi gyűlésbe.