Újraválasztották a német államfőt

Újraválasztották a német államfőt

Újabb öt évre megválasztotta Németország szövetségi elnökének Frank-Walter Steinmeiert vasárnap Berlinben a szövetségi közgyűlés. A 2017-ben hivatalba lépett államfő 73,3 százalékos támogatottsággal kezdi meg második ciklusát.

Megválasztása után elmondott beszédében kiemelte, hogy „egy katonai konfliktus, egy kelet-európai háború veszélyének kellős közepén vagyunk”, és „Oroszország viseli a felelősséget ezért”.

Hozzátette: azt kéri Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy „vegye le a kötelet Ukrajna nyakáról”.

A jelképes szerepet betöltő, reprezentatív feladatokat ellátó szövetségi elnököt az alaptörvény értelmében nem közvetlenül a választópolgárok választják meg, hanem a szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung), amelynek kizárólag ez a feladata.

A testület felét a szövetségi parlament (Bundestag) mindenkori képviselői teszik ki. Ugyanennyi küldöttet delegál a 16 tartomány a helyi parlamenti erőviszonyok arányában. Mivel a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti választással felállt Bundestag minden korábbinál nagyobb – 736 képviselőből áll –, a szövetségi közgyűlés is rekord nagyságú, 1472 tagja van.

Érvényesen 1425-en szavaztak. Frank-Walter Steinmeiert 1045-en támogatták, a hivatalban lévő államfő így már az első fordulóban megszerezte a folytatáshoz szükséges abszolút többséget. 

A második helyen a Bundestag legnagyobb ellenzéki frakcióját alkotó CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) jelöltje, Max Otte végzett 140 szavazattal. Max Otte a CDU tagja. Párttagságát felfüggesztették, amiért elvállalta a az AfD államfőjelölti felkérését.

A szövetségi kormányt alkotó koalíció legnagyobb tagjától, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) jelöltje, Gerhard Trabert 96 szavazatot szerzett.

Az utolsó helyen a Szabad Választók (Freie Wähler) nevű Bundestagon kívüli párt jelöltje, Stefanie Gebauer végzett 58 szavazattal.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A szövetségi közgyűlés ülését rendszerint a Bundestag székháza, a Reichstag épület plenáris üléstermében tartják. A választásra jogosultak nagy száma és a társadalmi távolságtartás járványügyi szabálya miatt az ülést ezúttal az egyik képviselői irodaházban, a Paul Löbe-házban tartották meg. A testület tagjai az aulában és az aulára nyíló emeleti folyosókon foglaltak helyet.

A tartományok számos hírességet delegáltak az államfőválasztásra, köztük Angela Merkel volt kancellárt és Hansi Flicket, a férfi felnőtt labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát.

Frank-Walter Steinmeier a második világháború utáni Németország 12. szövetségi elnöke. Államfői megbizatása előtt az SPD politikusaként tevékenykedett. Jogász végzettségű, 1991 óta hivatásos politikus. Angela Merkel első, nagykoalíciós kormányában (2005-2009) külügyminiszter volt, 2007-ben az alkancellári tisztséget is megkapta, és 2009-ben pártja kancellárjelöltjeként indult a Bundestag-választáson. Angela Merkel harmadik – ismét nagykoalíciós, vagyis CDU/CSU-SPD összetételű – kormányában (2013-2017) államfővé választásáig ismét a külügyminisztériumot vezette.

(MTI)