Gulyás Gergely: talán túl vagyunk az infláció csúcspontján, de még marad az élelmiszerárstop

Gulyás Gergely: talán túl vagyunk az infláció csúcspontján, de még marad az élelmiszerárstop

A kormány arra számít, hogy a gáz ára is emelkedni fog a most tapasztalható csökkenés után. Gulyás közölte, szigorítják a gyermekvédelmi szabályokat, a pedagógus-béremelés pedig szerinte továbbra is az EU-n múlik.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, elhúzódó háborúra kell felkészülni. Hozzátéve, hogy a szankciós politika negatív következményei is megmaradnak jó darabig.

Gulyás szerint az enyhe tél Európa közös és nagy szerencséje volt.  

A kormány ugyanakkor arra számít, hogy a gáz ára is emelkedni fog a most tapasztalható csökkenés után.

Az áremelkedés megállításához szerinte békére és fegyverszünetre van szükség.

Gulyás Gergely az inflációról szólva elmondta, annak oka a kormány szerint a háború közelsége, illetve az ország energetikai kitettsége.

Talán túl vagyunk az inflációs csúcspontján

- mondta a miniszter. Kifejtette, a magas infláció okai nagyrészt külső okok. Ami biztos, hogy az év utolsó hónapjára 10 egyszámjegyű, vagyis 10 százalék alatti inflációt akar Magyarországon.

Ezután a Miniszterelnökséget vezető miniszter elsorolta, mi mindent tettek a magas infláció ellen: kamatstop, új nemzeti tőkeholding rendszer, a munkába járás támogatásának megemelése és persze a rezsicsökkentés

Addig marad az élelmiszer-árstop, amíg szükség van rá

Közgazdasági vita zajlik az élelmiszerárstopról, de addig biztosan fenntartják, amíg arra az infláció miatt szükség van, fejtette ki Gulyás.

Bejelentette, hogy a friss kormánydöntés értelmében

300 milliárdról 1000 milliárdra növelik a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretét.
 

Ez szerinte a beruházásokhoz nyújt kedvező hitelezési lehetőséget. 

Gyermekvédelmi szabályok szigorítása

A szerdai kormányülésen a gyermekvédelmi szabályok szigorításáról is tárgyaltak. Gulyás Gergely az egyre nagyobb számban nyilvánosságra kerülő eseteket is azt mutatják, hogy szigorítani kell a gyermekvédelmi törvényt. Ebben a kérdésben újabb vitákra számít az unióval a kormány.

Pedagógus-béremelés: "a magyar kormány hátát szurkálják késsel Brüsszelben"

Újságírói kérdésre válaszul Gulyás azt mondta, nagy lépést” szeretnének tenni, de továbbra is az EU-s pénzeket várják ehhez. Felidézte a januári 10 százalékos emelést.

„Szeretnénk elérni, hogy 22 hónap múlva az átlagos pedagógus bér 800 ezer forint felett legyen”

– mondta.

A kancelláriaminiszter szerint azt hiszik Brüsszelben, hogy a magyar kormány hátát szurkálják késsel, de azt nem veszik észre, hogy valójában a magyar pedagógusokat bántják. Közölte, egy új jogállási törvényt is szeretnének, erről most is egyeztetne, és azt remélik, hogy a pedagógus szakszervezetek is együttműködnek majd a kormánnyal. „A Belügyminisztérium által előterjesztett javaslat világos, egyértelműen meghatározza a feltételeket” – fogalmazott.

Matolcsy György kritikáiról

Mint ismert, Matolcsy György jegybankelnök szerdán elmondott beszédében újfent élesen bírálta a kormány gazdaságpolitikáját. Az Index kérdésére Gulyás Gergely azt mondta, 

az ország szempontjából előnyös, ha a jegybank és a magyar kormány között jó az együttműködés.

Kifejtette, a magyar gazdaság egésze látja kárát, ha nincs összhang kettejük között. A miniszter szerint egyébként rendszeresen egyeztet az MNB és a kormány.

Nem foglal állást a kormány azzal kapcsolatban, hogy mi van az MNB elnökének nyilatkozatai mögött

A Magyar Nemzet megkérdezte, hogy Matolcsy György megszólalásainak van-e köze ahhoz, hogy nem kezdheti meg harmadik ciklusát az MNB élén. Gulyás azt mondta, nem akarnak állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy mi van az MNB elnökének nyilatkozatai mögött.

Hozzátette:

a frakcióhoz eljutott egy olyan törvényjavaslat, ami lehetővé tenné Matolcsy harmadik ciklusát.

"Magyarellenes, faji alapú bosszú"

Magyarellenes, faji alapú bosszú, hogy felfüggesztették a magyar egyetemeknek járó uniós támogatásokat - fogalmazott Gulyás, amikor a magyar egyetemeknek járó uniós támogatások felfüggesztéséről kérdezték.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez bosszú az Európai Bizottság részéről, aminek oka a migráció, a gyermekvédelmi törvények és a háború.