Győzikének továbbra sincs semmi értelme

A „roma rapper” (:DDDD) ezúttal egy Orosz Nóta, Cigány Módra című dallal jelentkezett, aminek színvonaláról már meghallgatása előtt képet kapunk, hiszen a címből hiányzik egy szóköz, ami egy „hivatalos” produkciónál elég gáz, de persze lehet, hogy ezen kiakadni csak szakmai ártalom. Arra pedig inkább már ne is keressünk szavakat, ami a videót magát illeti, a csúszó képpel és az igénytelenül bevágott fotókkal.

A dal, ami valamiért orosz nóta akar lenni (nem az), azzal kezdődik, hogy Győzike kijelenti,

„Én nem vagyok csaló! Én gazember vagyok!"

Hogy „eztet” miért kellett elmondani, nem tudjuk, arra viszont emlékszünk, hogy a celebritást, annak feleségével együtt 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték adócsalásért.

Szóval, ja.

De térjünk a lényegre, öveket becsatolni!:

Az ilyen alkotásokat látva ismét csak az bizonyosodik be, hogy ha valaki nem sajnál némi pénzt arra, hogy egy stúdióban elé tegyenek egy mikrofont és kidolgozzanak neki egy zenei alapot, akkor kellő szellemi korláttal még művésznek is gondolhatja magát.