Hátradőlhet, hamarosan feltámad a magyar labdarúgás

Biztosan mondhatjuk, hogy a magyar labdarúgás megmenekült. Orbán Viktor ugyanis vigyázó tekintetét a hazai focira vetette.

Persze a labdarúgásról szóló magvas gondolatokra kissé rossz fényt vet, hogy miközben olvasom őket, a televízióban a Haladás - DVTK bajnoki mérkőzés megy. A kevés szurkoló, aki még kilátogatott, pedig a már megszokott rigmusokkal az MLSZ-t szidalmazza. Bizonyára repül is majd a tetemes bírság a csapatoknak. Attól minden sokkal jobb lesz és a családapák is tömegesen kezdik majd meccsre vinni gyermekeiket, legalábbis azok, akik még nem Angliában dolgoznak. 

De legalább az interjúból megtudhatjuk, hogy mért jó egy 1800 fős településre egy 3500 fős stadiont építeni. Az is kiderül, hogy a Vasas drukkerei nem kedvelik a miniszterelnököt, de utalásokat tesz arra is, hogy hol épülhetnek stadionok. A kritikusok szemére vetette, hogy nem tudják leválasztani a politikát a sporttól.


Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy mindenkinek ott kellene tennie a magyar fociért, ahol és amennyit tud, ő pedig szeretne az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért. "Mindenki rengeteg okosat mond a magyar futballról, leginkább persze arról, hogy a másiknak mit kellene csinálnia. Holott inkább az a kérdés, hogy személy szerint ki és mit tud többet és jobbat tenni a magyar futballért."

Az akadémia céljáról szólva azt mondta, az nem lehet más, minthogy minél több tehetséges gyereket neveljen.

"Jó döntést hoztunk akkor, amikor az akadémiánk élén egy NB I.-es csapatot támogattunk - szögezte le. Gondoljunk bele: egy 1800 fős falunak aligha lenne érve arra, hogy élcsapata legyen. Minket csak az jogosít fel, hogy van egy nagyszerű akadémiánk, amely mára megközelítette Európa legjobb akadémiáit."

Hozzátette, hogy a PFLA utánpótlás-nevelő intézmény, így nem a klubhűség és a szurkolói elköteleződések jellemzik. "Mostanra kialakult az a szakmai és nevelési struktúra, amellyel európai szinten is helytálló játékosokat nevelhetünk. Nevelőegyesület vagyunk, mi mindenről másként gondolkodunk. Nincs eredmény- és nincs pénzkényszer" - fogalmazott.

Hozzátette azt is: nem tekinthetik munkájuk fokmérőjének, hogy hány nézőjük van, "miközben persze senki sem szeret üres lelátók előtt játszani".

Személye miatt támadják az akadémiát

"Itt növendékek vannak, és a munkát az minősíti, hogy hogyan neveltük a gyermekeinket, akadémistáinkat, hány válogatottat és NB I.-est adtunk" - mondta. Orbán Viktor leszögezte: "az akadémiát időnként érő méltatlan támadások mögött valójában az én személyem áll, valójában engem támadnak. Vannak, akik nem tudják leválasztani a politikát a sportról..."

A kormányfő az interjúban szorgalmazta, hogy minden felelős pozíciót betöltő ember, ha van ideje és ereje, vállaljon szerepet a magyar futballban képességei és lehetőségei szerint. "Én pedig szeretnék az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért. De még nem vagyok az" - fogalmazott.

Orbán Viktor kitért a magyar labdarúgás élvonalára is. A magyar első osztály szavai szerint "ha tyúklépésekben is, de araszolgat előre". Szólt arról is, hogy a munkája után még megmaradó energiáit Budapest labdarúgására fordítja. Mint mondta, nyilvánvalónak látszik, hogy Budapest nélkül nincs, nem is lesz sikeres magyar labdarúgás.

Csepelt is feltámasztják

"A Fradi-város még csak félig kész, a Vasassal most tárgyalok az új létesítményeikről, és az sem tántorít el, hogy minden Vasas elleni meccsünkön ordenáré módon elküldenek valami melegebb éghajlatra. A Honvéd ügye célegyenesben, az Újpest új utánpótlásközpontja papíron már megvan, és Deutsch Tamásnak is nagy ívű tervei vannak az MTK-val. Csepelt is fel kellene támasztani, szóval meló, az van" - mondta.

Orbán Viktor a Puskás-örökségről közölte: "Öcsi bácsinak két örökségét is gondozzuk. Egyrészt itt van egy szakmai és szellemi örökség, egy játéktudás és filozófia, sőt futballkultúra, amit a Puskás Akadémián igyekszünk a jövő generációinak bemutatni. Másrészt van egy tárgyi hagyaték is, amit a felépülő Puskás Intézetben mutatunk majd be, és amihez minden jogot és felhatalmazást Erzsike nénitől megkaptunk. Most Szöllősi György barátunk gondozza. Gyűjtünk mindent, ami az Aranycsapathoz kapcsolódik."

Célként nevezte meg, hogy a ritka filmeken, tárgyi emlékeken keresztül egy olyan szellemi központot építsenek fel, ahol konferenciákat rendeznek, ahol a tanórák keretein belül iskolás gyerekek megérthetik, miért olyan fontos a magyaroknak a labdarúgás. "Ahol megérthetik azt is, miért nem vicc, hogy Albert Flórián nevét csak felállva szabad kimondani. Vagyis még legalább annyi munka van előttünk, mint mögöttünk" - mondta Orbán Viktor.