Egy kanadai diplomata is halláskárosodást szenvedett Kubában

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtóértekezletén jelentette be, hogy a washingtoni kormány kiutasított két kubai diplomatát az Egyesült Államokból, mert a havannai amerikai nagykövetség több munkatársánál bizonyos fizikai tünetek jelentkeztek. Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő arról számolt be, hogy az Egyesült Államok havannai nagykövetségén több alkalmazott megbetegedett, halláskárosodást szenvedtek, de hogy ez tartós károsodás-e, mi okozta, és egyáltalán milyen betegség kínozhatja a diplomatákat, erről a külügyminisztérium nem adott tájékoztatást.

Havanna erre reagálva bejelentette: vizsgálja az amerikai vádat, de

"Kuba soha nem engedné meg, hogy a területén bármilyen akciót hajtsanak végre akkreditált diplomaták vagy családtagjaik ellen.

A CNN hírtelevízió meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva "akusztikus támadásokról" beszélt, s azt vélelmezte, hogy nem érzékelhető, hanghatáson alapuló szerkezeteket helyezhettek el a diplomaták lakásaiban, s ezek okozhatták a súlyos halláskárosodásokat, és akár a többi tünetet is.

Az ottawai kormány egyik szóvivője, Brianne Maxwell azt mondta csütörtökön: a kanadai tisztségviselők "tudják, hogy szokatlan tünetek jelentkeznek a Havannában dolgozó kanadai és amerikai diplomáciai személyzet tagjai és családtagjaik körében". Mindkét kormány kutatja ennek okát. Azonban a kanadai hatóságoknak nincs okuk azt feltételezni, hogy a kanadai turistákat is érheti ilyen károsodás - tette hozzá a szóvivő.