Hazaárulás - szó szerint

"Államadósság-csökkentésre" szórhatják el a földekből befolyt 270 milliárdot.

Még az Alkotmánybíróság előtt lévő NFA-törvénnyel is szembement az Orbán-kormány, amikor az állami földek privatizálásából származó bevételeket nem az általuk megszövegezett célokra kívánták felhasználni. Így kénytelenek voltak változtatni korábbi szabályaikon. A módosítás 105 igen szavazattal, 61 nem és 1 tartózkodás mellett ment át.

A hivatkozott törvény 15. paragrafusa világosan leszögezte milyen birtokpolitikai célokat, irányelveket kellene szolgálnia a kormánynak, például

  • a földhasználók helyzetének stabilizálása, fejlődésük elősegítése;
  • családi gazdaságok kialakítása és megerősítése;
  • környezetbarát, a fenntartható gazdálkodást szolgáló termelés földhasznosítás oldaláról történő támogatása.

Ehelyett – megkerülve a saját sarkalatos törvényüket - egyszerű többséggel fogadták el, hogy miután kijátszották a közösség tulajdonából a földet (gázszerelőknek, műkörmösnek, külföldieknek), annak a bevételét is el tudják szórni.

Ez mintegy 270 milliárd forintot jelent.

Ezzel pedig lezárult a Fidesz egy újabb nagy hazugsága: nem növelte az állami tulajdonú földek területét, hanem csökkentette azt, és a privatizációból származó bevételt pedig nem a vidékre fordítja, hanem a bármire ráhúzható államadósság-csökkentési harcra, ahova már korábban is bedobta a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdját.

(A fideszes többség néhány perccel később a megakadályozta azt is, hogy az állami földekről népszavazáson dönthessen a magyar állampolgárok).

Mi ez, ha nem hazaárulás?