Holokauszttagadásért állítanak bíróság elé egy szegedi kommentelőt

A vádirat szerint a szegedi nő a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtást hazugságként állította be, annak megtörténtét kétségbe vonta.

Szanka Ferenc közölte, az ügyészség a nőt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettével vádolja.

A vádirat szerint az egyik internetes portálon 2014. november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, "mellyel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez". Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk, mint "áskálódás" miatt is.

"A vádlott hozzászólásával, az erre irányuló kifejezés használatával, valamint az ezt alátámasztó szófordulatok használatával nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtást hazugságként állította be, annak megtörténtét kétségbe vonta" - áll a vádiratban.