"A politikai korrektség jól képzett bajnokai ünneplik a sokszínűséget, a változatosságot, és az elfogadás nagyszerű eszméjét. Ám valójában csak az uralom új formáját teremtik meg - és kirekesztik azokat a kisebbségeket, akiknek nincs mit mondaniuk."
- csap a lecsóba Zizek, és már az első mondatból sejthetjük, hogy nem mindennapos gondolatmenettel lesz dolgunk. Nem is tévedünk. A filozófus szerint a pc beszéd eredeti, nemes célja, hogy mindenkit bevonjanak a társadalmi párbeszédbe, és senkit se diszkrimináljanak, mára eltorzult. Most már ott tartunk, hogy okot sem merünk adni senkinek, hogy sértve érezze magát. Ezért aztán az így születő "korrekt világ" dögunalmas lesz, ahol
"az irónia szigorúan tilos"
Ezzel azonban épp a kívánttal ellentétes hatást érnek el. A lerombolni vágyott, és elavultnak tartott régi normák helyett újakat hoznak létre - és így persze létrejön azoknak a kirekesztett kisebbsége, akik kívül vannak ezen az új szabályrendszeren.
"Azt mondják, a legjobb szándékkal, hogy ne sértsünk meg senkit - ám közben új kirekesztetteket teremtenek."
Felidézi a tavalyi vancouveri homoszexuális felvonulást, amelyen az ultraliberális kanadai celebminiszterelnök, Justin Trudeau is részt vett. A fősodratú média "a szeretet erejének ragyogásáról" beszélt, százezrek voltak az utcán, és az egész város "lelkesen tapsolt".
"Fiatal fiúk táncoltak a nemi szervüket kihangsúlyozó szűk nadrágokban, miközben ölelkeztek és csókolóztak. Túlsúlyos fiúk és lányok mutogatták a hájas hasukat, hangsúlyozva, hogy mennyire meghaladták a szexista szépségideált."
A rendezvényen a könyvtáraktól a színházakon és ügyvédi irodákon át az ipari és mezőgazdasági vállalatokig mindenki igyekezett bizonygatni, mennyire nyitott a homoszexuálisok és transzszesuálisok felé.
Ám Zizeknek feltűnt valami:
"Az egység és sokszínűség általános demonstrálása közben találtak egy ellenségképet is: a heteroszexizmust."
A filozófus szerint a felvonulás valójában nem csak a résztvevők gátlásainak levetkőzéséről szól, hanem paradox módon arról is, hogy
"megerősítsék a saját előítéleteiket is"
amelyeket azokkal szemben éreznek, akiknek neveltetésüknél fogva nem tetszik, amit a rendezvényen látnak. Őket bélyegzik "heteroszexistáknak".
A filozófus ironikusan jegyzi meg:mintha a múlt éledne újjá, csak fordított szereposztásban. Pár évtizeddel ezelőtt a homoszexuálisok csak a saját underground világukban élhettek, és a legjobb esetben is csak megtűrték őket.
"Mostanra a heteroszexualitás vált megtűrtté, és a többség nem lehet büszke a maga irányultságára, hiszen azonnal megkapják a heteroszexista bélyeget."
A filozófus szerint az LMBT mozgalom mára
"mindenkit arra kényszerít, hogy az ő zászlójuk alá gyűljön."
Úgy véli, ennek az új rendnek az a jelszava:
"Mindannyian queerek vagyunk, csak vannak, akik queerebbek"
Persze Zizek nem lenne igazi megveszekedett balos, ha nem jegyezné meg azt is, hogy a különböző "elnyomott és kirekesztett" etnikai és vallási kisebbségek, mint a feketék, a muszlimok, vagy az ázsiaiak szinte semmi figyelmet nem kapnak a Pride-on.
Az azonban valóban figyelemre méltó gondolat, amit egy "muszlim queer" (igen, ilyen ezek szerint ilyen is van) csoport vezetőjétől idéz:
"Ki törődik azokkal a melegekkel, akik félelemben és nyomorban élnek? Ők nem illenek bele a vidáman táncoló és csókolózó fiatalok képébe."
Zizek legérdekesebb észrevétele azonban az, hogy
mennyire hasonlítanak a mai Pride rendezvények az egykori kommunista május elsejei felvonulásokra.
A filozófus felidézi, hogy fiatalkorában hány olyan "munka ünnepén" kellett részt vennie, amelynek keretében
"a különböző közösségek ünnepelték az egységet és a sokszínűséget az uralkodó ideológia esernyője alá terelve."
A vancouveri Pride-ot közvetítő tévések "méla unalma és bürokratikus nyelvezete" (még arra is ügyeltek, hogy mindig LGBTQIA + emberekről beszéljenek, nehogy bárki is kimaradjon) is a jugoszláv kommunista zsargonra emlékeztette, amelyben éppen úgy szigorúan tilos volt az irónia, vagy a hivatalos nyelvezettől való eltérés.
"A cenzúrázott komolykodás végül önkéntelenül is komédiába csap át - hát, nem ez történik a politikai korrektséggel is?"
- teszi fel a kínos kérdést Slavoj Zizek.