Vajna halála után szinte rögtön felfüggesztették a Hunyadi-film előkészületeit

Lehet, hogy nem lesz belőle semmi.

A Pesti Srácok információi szerint felfüggesztették a Az utolsó bástya című Hunyadi-film előkészületeit, a forgatókönyvet a kormánymédia elhibázottnak és történelmietlennek tartotta, mert nem Hunyadi János állt annak középpontjában. A film hétmilliárdos költségvetést kapott, Szász János rendezte volna. A lap úgy tudja, hogy bizonytalanná vált a pénzügyi háttér, nem biztos, hogy az állam ennyi pénzt akar szánni egy olyan alkotásra, amit már elkészülte előtt botrányok jellemeznek, így az is előfordulhat, hogy a produkcióból nem lesz semmi.

Andy Vajna, az Indexnek adott korábbi interjújában így nyilatkozott a filmet ért kritikákról:

"(...) Az újságoktól kaptuk a pressure-t, hogy miért nincsenek történelmi filmek. Ennek egy oka van, hogy a magyar producereket nem érdekli, nem adtak és nem adnak be olyan anyagot, ami a magyar történelemmel foglalkozik, csak néhányat. Inkább a mai mindennapi drámák, vígjátékok érdeklik őket. Mi egy támogató szervezet vagyunk, mi abból tudunk választani, ami bejön. Megnézzük abból mi a legjobb, minek van a legnagyobb potentialja, a film bemutatásáig pedig minden szakmai segítséget megadunk az alkotóknak, hogy az ötletből sikeres film legyen. Ha nem jön be Mátyás királyról filmötlet, akkor nem tudunk Mátyás király filmet támogatni."

(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)