Hűséges polgármesterekre szállnak a kegyvesztett Simicska-birodalom birtokai

A Fidesz ceglédi polgármestere és a helyi Fidesz tagjai is kaptak egy talpalatnyi területet.

Takáts László feleségével együtt a nemzeti földalapkezelő árverésén tavaly decemberében 65 millió forint értékben licitált mintegy 60 hektárnyi mikebudai földre. Ezenfelül Hörömpő Annamária települési képviselő és édesapja körülbelül 48 millió forint értékben licitált 56,7 hektárnyi földre tulajdonképpen a leendő Takáts-birtok szomszédságban.

A földterületeket egyébként a Nemzeti Földalapkezelő dokumentációja szerint, Simicska üzlettársának a cége, a Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. bérli 2051-ig. A 444.hu szerint a történet azért különösen érdekes, mert az említett árverés 2015. december 7. és 15. között zajlott le, tehát éppen amikor a parlament azon tüsténkedett, hogy a bérbe adott földek esetében a tulajdonosváltást követően az új tulajdonos jogosult legyen a bérleti díjak megemelésére. Az új törvény legvégül azt engedélyezte, hogy a vevő a haszonbérleti szerződés megkötése után öt évvel felülvizsgálhatja a bérleti díjat.

Miből?

Cegléden a polgármesteri tiszteletdíj bruttó 600 ezer forint, a települési képviselők a bizottsági tagságostul együtt nagyjából 120 ezer forintot keresnek. Ezért az internetes portál arra lett volna kíváncsi, hogy mégis milyen forrásból tudják kiélni földesúri ambícióikat a Narancs-ház helyi hűbéresei. A polgármesteri hivatal titkárságvezetője azonban azt találta mondani, hogy a politikusok vagyonnyilatkozatai azért nincsenek fenn Cegléd honlapján, mert a dokumentumok nem férnének el az önkormányzati tárhelyen (!), ami azért a XXI. században egész egyszerűen nevetségesen hangzik. Később a polgármester némi unszolásra elküldte a vagyonnyilatkozatát e-mailben. Takáts azt írta, hogy 19,6 millió forintot fizetnek ki önerőből, a fennmaradó 80%-ot abból a MFB-NHP hitelezési lehetőségből fedezik majd amire jogosult minden licitáló.

A lap kitér arra is, hogy Takáts László úgy lett polgármester 2014-ben, hogy csupán másfél százaléknyival előzte meg a jobbikos Korondi Miklóst. Nem tudni azonban, hogy ezek után eredményesen megtartja -e majd a rábízott birtokot és a lakosságot a Takáts-ház.