Húszmilliárd forintnyi uniós támogatásból részben megújul a főváros ivóvízhálózata

Húszmilliárd forintnyi uniós támogatásból részben megújul a főváros ivóvízhálózata

Tüttő Kata elmondta: ez az elmúlt évtizedek legnagyobb ivóvízminőség-javító beruházása Budapesten.

Az európai unió húszmilliárd forintos támogatásából részben megújul a főváros ivóvízhálózata - jelentette be Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese szerdán az MTI tudósítása szerint.

Tüttő Kata a Fővárosi Vízművek budafoki telephelyén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: ez az elmúlt évtizedek legnagyobb ivóvízminőség-javító beruházása Budapesten, ahol még mindig vannak ólomcsövek. Azok cseréje "égető", a program segítségével pedig háromezer ilyen bekötést tudnak kicserélni - fűzte hozzá.

Mint mondta, a programban felújítanak hatvan vízkitermelő kutat a Szentendrei- és a Csepel-szigeten, továbbá megújul a meglévő hálózat egy része is. Az ellátásbiztonság érdekében a Duna alatt összekötik a dél-pesti és a dél-budai hálózatot.

A főpolgármester-helyettes elmondta: Budapesten körülbelül ötezer kilométeres az ivóvízhálózat, ebből évente 80 kilométert kellene megújítani, és évi 80 milliárd forintot kellene elkölteni az ivóvízhálózat rekonstrukciójára.

Ismertetése szerint

az ötezer kilométerből kétezer kilométernyi "a műszaki élettartama végén" tart, vannak 100 évesnél is idősebb csövek a föld alatt, a hálózat jelentős része pedig 50-90 év közötti.

Azonban - tette hozzá - jelenleg az ivóvízdíj "nulla méter, nulla centiméter" cseréjére nyújt fedezetet, vagyis csak az európai unió támogatásával tud megvalósulni ma csőhálózat-rekonstrukció Budapesten.

Kiemelte:

Ebből a mostani 20 milliárd forintos programból a teljes hálózat megújítása nem valósítható meg, ezért szorgalmazzák, hogy "legyen béke mielőbb" a kormány és az Európai Unió között, mert uniós források nélkül nem valósulhat meg ivóvízhálózat-rekonstrukció ma Magyarországon.

Tüttő Kata jelezte: a budapesti városvezetés a kormány elé terjeszt egy, a főváros újjáépítéséről szóló programot, ami jelentős részben az ivóvízhálózat megújításáról szól.

A főpolgármester-helyettes egy kérdésre válaszolva elmondta: a főváros az ivóvízhálózat után hárommilliárd, a csatornahálózattal együtt ötmilliárd forint közműadót fizet a kormánynak, csak azért, mert ivóvizet szolgáltat, illetve csatornahálózatot működtet. Hozzátette: a vízdíj árát 2009-ben rögzítette a kormány, ami ma a valós költségek kevesebb mint a felét fedezi a szolgáltatóknak.

Tüttő Kata bírálta azt a törvénytervezetet, ami alapján a jövőben az állam az irányítása alá vonná az uniós támogatásból megvalósuló beruházásokat. Mint mondta, a XVII. kerületben ezért hiúsul meg a tervezett csatornázás, bár volt róla döntés és az EU biztosította a fedezetet, de "az ehhez kapcsolódó pénzek elvesztek".

(Címlapkép: Karácsony Gergely főpolgármester, Kiss Ambrus (független) általános főpolgármester-helyettes és Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes (j-b) a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. január 25-én. MTI/Kovács Attila)