Húsznál is több zárószavazás lesz még ma

Több mint húsz előterjesztés zárószavazása szerepel az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésének javasolt napirendjén, a képviselők a jegybank felügyelő bizottságát is megválaszthatják.

Az ülés elején Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékezett a július 3-án, életének 91. évében elhunyt Szabad Györgyről. Elmondta, hogy a Széchenyi-díjas történész, akadémikus életútja a 20. század történelmének hű lenyomata. Az Aradon született politikus a második világháború alatt munkaszolgálaton volt, később a Független Kisgazda Párt tagja lett, majd részt vett az 1956-os forradalomban.
 
A házelnök szerint Szabad György az MDF alapító tagjaként a rendszerváltás meghatározó alakja volt, tevékenyen részt vett a demokratikus jogállami intézményrendszer kialakításában, hatalmas tudásával hozzájárult a többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásához. Hozzátette: 1996-ban a Magyar Demokrata Néppárt tagja lett, 2001-ben vonult vissza az aktív politizálástól.

Zárttá kell tenni a menekülttáborokat!

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) a menekülttáborok zárttá tételét, hosszabb távon pedig a városokon kívülre költöztetését javasolta napirend előtti felszólalásában. Szóvá tette, hogy a pár nappal ezelőtt a debreceni befogadóállomásnál történt rendbontás után a 150 kitörő migráns közül 8 őrizetbe vétel után mindenki szabad lábon van. Szerinte az önállóan működő határőrség helyett a kerítés részmegoldás. Bírálta a balliberális oldalt, mert még szavazati jogot is adnának a bevándorlóknak.

Az idén eddig 71 800 illegális határátlépőt fogtak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter válaszában ismertette, az idén vasárnap estig 71 800 jogszerűtlen határátlépés történt, 71 287 Magyarország és Szerbia határán. Közölte, Magyarországnak idén 15 milliárd forintnyi pluszkiadást jelent a bevándorlás. Szerinte Magyarország könnyen kerülhet harapófogóba, ha a déli bevándorlási nyomás kiegészül a nyugatról való visszaküldésekkel. Közölte, hogy 15 600 illegális bevándorló visszaküldésének szándékéról tájékoztattak a nyugati államok, de Magyarország a szándékot vitatja.

Furcsa párhuzam

Rogán Antal (Fidesz) a biztonsági határzárról napirend előtt azt mondta, a gazdasági bevándorlókat nem befogadni kell, meg kell őket állítani Magyarország és Európa határainál. Hozzátette: erre a kérdésre semmi más jó megoldás nincsen, csak a határzár. Közölte, a Fidesz nem fog olyan megoldást támogatni, amelynek az a célja, hogy minél több bevándorlót be lehessen fogadni, nem fogják támogatni az MSZP javaslatait.
 
Rogán érdekes megvilágításba helyezte a görögországi népszavazást. Mint mondta, a görögök határozottan elutasították a megszorításokat, az IMF-féle válságkezelést. Szerinte ilyen népszavazás Magyarországon is volt 2010 áprilisában. Úgy vélekedett, Görögország végig csinálta azt, amit az IMF kért és nincs kint a bajból, ezzel ellentétben a magyar reformok működnek.