IDEA Intézet: hibahatáron belüli változások, de Fidesz-vezetés

IDEA Intézet: hibahatáron belüli változások, de Fidesz-vezetés

A teljes népességen belül a Fidesz támogatottsága 2 százalékponttal haladja meg az Egységben Magyarországért elnevezésű hatpárti ellenzéki tömb támogatottságát január elején – derül ki az IDEA Intézet lapunknak is megküldött kutatásából. Az ellenzék támogatottsága ugyanis decemberhez képest 1 százalékponttal csökkent, míg a kormánypárt 1 százalékponttal növekedett. Az előválasztáshoz, tehát 2021 októberéhez képest a Fidesz esetében mindössze 1 százalékpontos emelkedésről, az ellenzék vonatkozásában viszont 2-3 százalékpontos, azaz hibahatáron lévő csökkenésről beszélhetünk. Az IDEA a Mi Hazánk 1 százalékpontos csökkenését is kimutatta.

közvélemény-kutatás

A választáson legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók rétegében a fentinél nagyobb, de szintén hibahatáron belüli mozgások zajlottak – áll a közvélemény-kutatásban. Míg az előző mérés esetében a Fidesz–KDNP mindössze 1 százalékponttal vezetett az ellenzék előtt, az olló január elején újra nyitottabbá vált, mert a kormánypárt előnye immár 4 százalékpont. Ez a változás úgy következett be, hogy a Fidesz–KDNP-lista támogatottsága 1 százalékponttal növekedett, miközben az ellenzéki listáé 2 százalékponttal csökkent.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Pártpreferenciák

A Fidesz támogatottsága decemberhez képest 2 százalékponttal emelkedett, a mostani, 37 százalék a legmagasabb arány a 2020-as koronavírus-járvány kitörése óta. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció 11, a Jobbik 8, a Momentum 6 százalékon áll. Az MSZP támogatottsága 1 százalékpontnyi növekedéssel 4, a Párbeszédé 2, az LMP-é 1 százalék.

A parlamenten kívüli Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom egyaránt 3-3 százalékot kapna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson – írja az IDEA.

Az ismeretlen preferenciájúak (nem tudja melyik pártra szavazzon, nem mondja meg, hogy melyik pártra szavaz, illetve semmiképp sem menne el) aránya 25 százalék, ami a legalacsonyabb érték a koronavírus-járvány kitörése óta.

közvélemény-kutatás

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz hibahatáron belüli, 1 százalékpontos növekedéssel 48 százalékon áll. Az ellenzéki oldalon szintén elhanyagolható, 1-1 százalékpontos változások történtek.

A parlamenten kívüli pártok támogatottsága szintén nem változott, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, míg a Mi Hazánk 4 százalékon áll.

Módszertan

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2022. január 4. és január 14. között vette fel. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,2 százalékpont.