Idén is túrával emlékezik a Kitörésre a Jobbik

A 12 kilométeres túra a méltóságteljes megemlékezés mellett kiváló felkészülési lehetőség is az egy héttel később megrendezésre kerülő Kitörés 60-hoz.

A rendezvény 13 órakor kezdődik majd a Budapest II.kerületében (Pesthidegkúton) található Templom utcai világháborús emlékmű előtt, a Sarlós Boldogasszony katolikus templom mellett. Itt egy rövid megemlékezés után (amelyen felszólal Novák Előd és Dr. Botlik József történész) Szanyó Miklós túravezetésével a következő útvonalon fognak haladni a túrázók: II.ker. Pesthidegkút, Templom utca - Kálvária hegy - Óbuda, Csúcs hegy - Homok hegy - Nyéki hegy - Hűvösvölgy - Széher út. A táv során tíz koszorút is el fognak helyezni a jelenlévők.
 
 
Mint minden évben, ezúttal is lesznek jobbikos országgyűlési képviselők és politikusok a túrázók között, így idén várhatóan Novák Előd, Z. Kárpát Dániel és Szávay István jobbikos alelnökök, Stummer János budapesti regionális igazgató és Czeglédi János budapesti választmányi elnök biztosan ott lesz. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes Romantikus Erőszak zenekar is a túrázókkal tart majd.
 
A 12 kilométeres túra a méltóságteljes megemlékezés mellett kiváló felkészülési lehetőség is az egy héttel később megrendezésre kerülő Kitörés 60-hoz.