Megnyitják a határt az idénymunkások előtt

Megnyitják a határt az idénymunkások előtt

A lehető leggyorsabban megnyitottuk a határainkat a napszámosoknak, hogy a mezőgazdaság munkaerőigénye ne szenvedjen csorbát - írja az Index.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent közlemény szerint csak a szomszédos országokból származó napszámosok jöhetnek be és csak csoportosan. Emellett az agrárágazatban érdekelt munkaadójuknak 48 órával előtte értesítenie kell azt a határátkelőt, ahol majd jönni fognak. Emellé elvileg azonnal két hét csoportos karantént kell biztosítani nekik. Ezalatt rögtön dolgozhatnak már, de az ellátásukat köteles megoldani a munkaadó.

A belépéskor elvileg egészségügyi vizsgálatnak is alávetnek a határőrök amelynek során megnézik, hogy felmerül-e koronvírus-fertőzés gyanúja. 
Akinél úgy ítélik meg, hogy igen, azt visszafordítják. A szabályozás szerda éjjel jelent meg, csütörtöktől pedig már érvényben is van, vagyus nagyon sürgős volt most a kormányak az intézkedés. Mint ismert, nemcsak hazánkat, de Európa jelentős részét sújtja az olcsó keleti munkaerő hiánya. Angliában például a most kirúgottak közül gyakorlatilag senki nem akar napszámot vállalni vidéken, a zöldséget meg nincs, aki betakarítsa.