Így lett Szász Emese aranyérmes párbajtőrben

Rosszul indult számára a találkozó.

A 33 esztendős sportolónő a legjobb 32 között a 2013-as világbajnok észt Julija Beljajeva ellen kezdte szereplését. Rosszul indult számára a találkozó, nem igazán tudta felvenni a ritmust a magyar vívó, így riválisa három tussal is ellépett, ám Szász ezt követően magára talált, és még az első szakasz vége előtt fordítani tudott. A második három percben aztán tovább növelte az előnyét, amelyet a meccs végéig magabiztosan őrzött, így 15-11-es végeredménnyel lépett tovább a következő körbe.

A nyolcaddöntőben a dél-koreai Kang Jung Mivel mérte össze tudását, aki szintén nem bizonyult könnyű ellenfélnek: az ázsiai versenyző egészen a harmadik szakasz elejéig kéttusos különbségen tartotta a magyar vívót, aki csak a hajrában tudott ellépni Kangtól, és végül ezt a mérkőzést is 15-11-re nyerte.

A legjobb nyolc között a címvédő Jana Semjakinát előzőleg nagy meglepetésre búcsúztató Szato Nozomival került szembe, és a vártnál könnyebben 15-4 arányban diadalmaskodott a japán vívó ellen.


Az elődöntőben az első olimpiáján szereplő Lauren Rembi várt rá, és alaposan meg is nehezítette Szász dolgát, az utolsó pillanatokig nyílt - 5 másodperccel  a vége előtt mindössze 7-6-ra vezetett -csatában végül a rutinos magyar párbajtőröző kerekedett felül 10-6-ra.

A fináléban a tavalyi világbajnok olasz Rosella Fiamingo ellen lépett pástra, és az első harmadot főként csuklószúrásainak köszönhetően a talján hölgy nyerte 6-5-re. A második 3 percet is Fiamingo kezdte jobban, de Szász ügyes akciókkal zárkózni tudott, ennek köszönhetően 12-11-ről vágtak neki a felek a záró etapnak. A végjáték során előbb egyenlített, majd az asszóban először a vezetést is megszerezte, innentől pedig ki sem engedte már a győzelmet a kezéből.

Szász Emese az egész verseny során egyenletesen kiválóan, taktikusan vívott, védés-visszaszúrásaival és gyors támadásaival nem tudtak mit kezdeni ellenfelei, így végül teljesen megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.